Hét görögkatolikus vértanú püspököt avatott boldoggá a pápa
SZEMlélek 2019. június 02.

Hét görögkatolikus vértanú püspököt avatott boldoggá a pápa

Ferenc pápa romániai apostoli látogatása alkalmával, június 2-án, az érsekség székhelyén, Balázsfalván keleti rítusú szentmise keretében – a Szabadság mezején (Câmpia Libertății) – boldoggá avatta a kommunizmus idején vértanúhalált halt hét görögkatolikus püspököt.

gorkat_papa.jpg

Ha valaki a saját eszményeiből fakadó szeretetből meghal – magyarázta a Vatican News-nak adott interjújában Angelo Becciu bíboros, a Szentté avatási Ügyek Kongregációjának prefektusa – azok az eszmények világossággá válnak mások számára. Bár annak idején úgy tűnhetett, hogy mindennek vége, a mai nap azt bizonyítja, hogy nem így van. A húsvét misztériumának logikája ismétlődik meg: Jézus, a „legyőzött” feltámadása az egész emberiség üdvösségévé válik.

A második világháború után Romániában is berendezkedő kommunista hatalom valláspolitikájában az első pillanattól kezdve követni kívánta a szovjet példát – írja Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján a mártírsorú hét püspök sorsának hátteréről. Ennek egyik legfontosabb eleme a görögkatolikus egyház felszámolása volt.

gorkat_6.jpg

Ebben az alattomos küzdelemben a kommunista hatalom elsődleges célpontjai a püspökök voltak. 1948. október 29-ére virradóra hét görögkatolikus főpásztort tartóztattak le törvénytelenül. A letartóztatás, majd pedig a szűnni nem akaró kihallgatások és kínzások arra irányultak, hogy a megtört püspökök tagadják meg katolikus hitüket és csatlakozzanak „önként” az ortodox egyházhoz – írja összefoglaló ismertetésében a rektor.

A kommunista hatalomnak mindenképpen szüksége lett volna legalább egy püspökre, akit felhasználhattak volna a görögkatolikus egyház felszámolásához megalkotott színjátékhoz. Azonban a kínzások és a fenyegetések mellett hiába ígértek a püspököknek vezető szerepet az ortodox egyházban, jó pásztorként mindannyian kitartottak a Rómához való hűségben. Vállalták a kínzásokat és – ha kellett – elfogadták a halált.

gorkat_ikon.jpg

Példájukkal nemcsak a korabeli görögkatolikus egyház híveit erősítették meg, hanem napjainkban is útmutatóként és világító fáklyákként szolgálnak. A hét boldoggá avatott vértanú püspök meghurcoltatásához vezető utat és kínszenvedését Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora az egyházmegye honlapján megjelent cikkében mutatja be részletesen.

(Forrás: vatican news és hd.gorogkatolikus.hu; fotó: Vatican News, youtube)

süti beállítások módosítása