Ebben tényleg mindenki egyetért?

Úton, útfélen, plakáton, rádióban, mindenhol szembejön az újabb kampánymottó, miszerint "A gyermek az első", sőt, szerintük "ebben mindenki egyetért". Bár a családtámogatási törekvésekkel egyetértek, annak pedig kifejezetten örülök, hogy ha nagyon akar, tud ez a kormány pozitív üzenetekkel is társadalmi tájékoztatás címszóval verbálisan szőnyegbombázni, de abban biztosan nem ért egyet mindenki, hogy családi szempontból a gyermeknek elsődleges helye, szerepe lenne.

Láttam olyan felállást, ahol igenis a gyerek az első – sok szempontból hátrányosnak tartom az ilyen helyzetet. Eleve nem túl helyes rangsorolni a családtagokat, de ha mégis erre kényszerülünk,

mindenki jobban jár, ha egy családban a szeretet az első.

Annak megvalósításában pedig a legkiemelkedőbb szerepe a házastársaknak van egymás iránt, ennek lehet gyümölcse a gyermek, gyermekek születése. Minden gyermeknek akkor van esélye az igazán boldog életpálya megalapozására, ha a szülei nem kiszolgálják, hanem nevelik, növelik. Példát adnak neki, korlátokat állítanak számára, hogy idővel maga is érett döntéseket tudjon hozni.

Az pedig különösen problémás ezzel a gyerek-elsőzéssel, hogy számos pár, sőt, magánszemély gondolkodik hasonlóképp: neki(k) jár a gyermek, s ha nem jön össze természetes úton, majd megoldjuk mesterségesen. Ezt a témát alaposan körüljárta a hazánkban hosszú időn át napirenden lévő lombikvita, s kiderült, még katolikus körökben is számosan amolyan alanyi jogként tekintenek a gyermek "megkapására", nem ajándékként.

Van azonban évente egy nap, amikor – 24 óra erejéig – szinte minden a gyerekekről szól. Ünnepeljük őket, sokan saját gyermek-létükre is rácsodálkozhatnak ilyenkor (hiszen mindenki valakinek a gyermeke). Úgy alakult, hogy az idei Gyereknap és az Európai Parlament képviselőinek megválasztása egyazon napra esett. Ha nem így lett volna, talán egy kicsit nehezebb lett volna eldöntenem, miként voksoljak.

Amint azt Máté-Tóth András nagyszerűen összefoglalta, nekünk, keresztényeknek nem az az elsődleges, hogy melyik pártra adjuk le a szavazatunkat, hanem hogy milyen alapon hozzuk meg a lelkiismereti döntésünket. Én leginkább senkire nem kívántam szavazni, ennek pedig két oka volt. Egyrészt nem tartom korrektnek, hogy miután hazánk politikai élenjárói úgy és azt művelték idehaza és nemzetközi színtéren az elmúlt időszakban az Európai Unió közösségét képviselő személyekkel, csoportokkal szemben, amit, most szépen tegyünk úgy, mintha mindez meg sem történt volna – tegyünk úgy, mintha tagjai lennénk egy olyan közösségnek, amit úgy ütünk, vágunk, alázunk és gyalázunk, ahogy csak bírunk. Ez azonban csak a kisebbik dilemma. A nagyobb problémát az jelentette, hogy

nincs olyan választási lehetőség, amely az általam fontosnak tartott értékek valós képviseletét eredményezné. Sok rossz közül pedig úgy lehet helyesen választani, ha úgy döntünk, hogy kimaradunk ebből az egészből.

Volt némi bizonytalanság bennem, de kaptam délelőtt egy telefonhívást. Két ismerősöm keresett, akik egy imahelyszínen előbb Istentől, majd valamiért tőlem kértek segítséget, mert fogalmuk sem volt, mi a helyes döntés. Elmondtam, hogy van magánvéleményem, de inkább olvassák el Máté-Tóth András cikkét. Kíváncsiak voltak, mit gondolok. Elmondtam, ők pedig hálásan megköszönték, mert ugyanez mozgott a szívükben. Ez pedig engem is megerősített.

Így történt, hogy arra a bennem felmerült kérdésre, miszerint inkább vegyek-e részt egy olyan választáson, ahol csak rossz döntést lehet hozni, vagy helyette töltsem ezt a napot kerékpározással, szentmisén, a kertünkben, koncerten, játékosan a gyerekeimmel – nos, úgy döntöttem, hogy ha ez a két lehetőségem áll előttem, akkor nekem igenis a Gyereknap az első. És egyáltalán nem zavar, hogy ebben nem mindenki ért egyet velem.

Ez is egy döntési lehetőség, amelyet szándékosan a voksolás lezárultát követően osztottam meg azzal, aki nem kérdezett rá közvetlenül korábban. Nem meggyőzni akartam ugyanis ezekkel a gondolatokkal senkit, csupán jelezni, hogy nem véletlenül maradt távol ettől az eseménytől a választásra jogosultak fele. Sok oka lehet ennek – esetemben a lelkiismeretem szava döntött.

(Illusztráció: hirtv.hu)