Számos egyházi vezető és sajtótermék élesen elítélte, hogy a kormánypárt vezetője eszközként használta fel a hitet egy kampányeseményen. A helyszín Olaszország.
Az olasz katolikus világ éles kritikával reagálta arra, hogy Matteo Salvini május 18-án a milánói dóm előtti téren az európai szuverenista és szélsőjobboldali erők közös európai parlamenti kampányzáróján megcsókolta a rózsafüzért. – Én személyesen az életemet és a ti életeteket is Mária szeplőtelen szívére bízom, és biztos vagyok benne, hogy győzelemre visz minket – hangoztatta a pártvezér a választásokra készülődve.
Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár a beszéd után arra figyelmeztetett, hogy nem szabad egybemosni a hitet és a politikát: „A pártpolitika megoszt, Isten azonban mindenkié. Mindig is nagyon veszélyes volt Istent a magunk javára segítségül hívni.”
– A parancsolat, hogy "Isten nevét hiába ne vedd a szádra", arra szólít, hogy ne használjuk fel őt a saját céljainkra. A kritikai szellem és a helyes megkülönböztetés képessége segít megérteni: nem egy politikai nagygyűlés az a hely, ahol litániákat kell mondani olyan értékek nevében, amelyeknek semmi közük nincs Jézus evangéliumához.
A keresztény lelkiismeretnek össze kellene rezzennie felháborodásában és megalázottságában, amikor azt látja, hogy kereskednek vele, hamis módon használják. Isten eszközként való használatára Krisztus reakciója az, hogy kiűzi a kereskedőket a templomból.
Mondják el a beszédeiket, nyerjenek vagy veszítsenek a választásokon, de Isten előtt le kell venni a sarujukat – fogalmazott Antonia Spadaro jezsuita szerzetes, a La Civiltà Cattolica folyóirat főszerkesztője.
A Famiglia Cristiana így írt: „A Salvini által előrángatott rózsafüzér és a tömeg fütyülése Ferenc pápa ellen nem más, mint bálványimádó szuverenizmus... Már sokadik alkalommal történt meg a vallás eszközként való felhasználása, most Milánóban, hogy igazolja az emberi jogok szisztematikus megsértését, ami országunkban uralkodik. Miközben a Liga népvezére az evangéliumot mutogatta, egy újabb, emberi életekkel teli hajót utasítottak el, amit az ENSZ a biztonsági dekrétuma nevében elítélt.”
Az Avvenire katolikus napilap szerint: „Pápák összehasonlítgatása és rangsorolása, a rózsafüzérrel való tetszelgés, hogy égi segítséget hívjon a szavazóurnákhoz, az identitás fitogtatása: Matteo Salvini, a Liga vezetője ismét a katolicizmus zászlóvivőjének kiáltja ki magát, de egy olyan katolicizmusénak, ami csak az övé, átpolitizált és ellentmondásos, meglehetősen távol áll a pápa, az egyetemes és az olasz egyház tanításától. Nem lehet vitatni a másik hitét, amit megvall, de ugyanakkor nem megengedett az evangéliumi üzenet eltorzítása sem. A rózsafüzérrel imádkozni szoktak, nem pedig nagygyűléseket tartani.”
– Katolikusok, ha szeretitek a kereszténységet, ne hallgassatok, tiltakozzatok – buzdított Enzo Bianchi, a bosei közösség elöljárója.
– Istent saját magunk számára segítségül hívni mindig veszélyes. Senki nem sajátíthatja ki magának a keresztény értékeket – óvott a hasonló cselekedetektől Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. Megvetendő megnyilatkozásnak nevezte a milánói jelenetet.
(Forrás: Chiesadimilano.it via magyarkurir.hu)