Tétova kamaszból boldog nő
Rab Krisztina 2019. május 09.

Tétova kamaszból boldog nő

A Pure Program az ember Istentől kapott méltóságára hívja fel a fiatalok figyelmét. Tevékenységükről, céljaikról Kis Brigitta programvezetővel és Hegyesi Zita kommunikációs vezetővel beszélgettünk.

p2.jpg

Abban segítik a Pure programban részt vevő lányokat, hogy olyan felnőtt nőkké váljanak, akik női méltóságukban megerősödve családjukat, környezetüket és a társadalmat is aktívan gazdagítják. Különösen fontosnak tartják, hogy a keresztény hit szeretetkapcsolatként – ne pedig ideológiaként – legyen jelen a résztvevők életében.

– Miért érezték szükségesnek a Pure Program életre hívását?
– Azt láttuk, hogy a fiatalok az egyre gyarapodó tárgyi tudás mellett kevés útmutatást kapnak a felnőtté váláshoz, az életük megalapozásához. Ebben szerettünk volna segítséget nyújtani számukra. A program csoportjaiban középiskolás lányok vesznek részt, akik szeretnének egy jó közösséghez tartozni és fejlődni, megismerni önmagukat. Alkalmainkon szóba kerül az egészséges életmód mellett az önismeret, önbecsülés, döntéshozás, a felelősségvállalás, a hitelesség, a nőiesség, a férfi-női különbségek, a kommunikáció és a konfliktuskezelés, a szerelem és a párkapcsolat, de kiemelt szerepet kap a szülő-gyermek kapcsolat is. Az összejöveteleken tematikától függően előadóként részt vesz stylist és szerzetes, pszichológus és lelkész, mentálhigiénés szakember és dietetikus, újságíró és kozmetikus.

p1.jpgKis Brigitta programvezető

– Milyen magyar sajátosságokat lehet felfedezni a Pure Programban?
– Az amerikai inspirációban és a magyar programban közös, hogy a lányokat az értékeikben és a női méltóságukban erősíti meg. A Pure Programban ez a tudatos életvezetéssel, a kamaszkori válaszkeresés segítésével egészül ki: középiskolás lányoknak nyújtunk támogatást önmaguk – érzéseik, gondolataik, világnézetük, hitük – felvállalásához.

Személyiségfejlesztő programunkban abban segítjük a őket, hogy a saját értékeikből kiindulva tudjanak célokat kitűzni és ennek eléréséhez egy életvezetést is kialakítani, illetve fejlődésközpontú gondolkodásra tanítjuk őket. Ennek az alapját képezi az a szemléletmód, hogy az életre Istentől kapott ajándékként tekintünk, így azt minél teljesebben szeretnénk megélni.

A Pure Program sajátossága az önkéntesképzésünk felépítése is. Önkéntes csapatvezetőink különböző generációkból, és különböző szakmai háttérből érkeznek. Képzésünk során nemcsak az alkalmak megtartására készítjük fel, hanem önismereti munkára is hívjuk őket. Mivel ők lesznek a lányok számára a programon belüli minták, fontos, hogy ők maguk is a fent említett szemléletmódot képviseljék és nyitottak legyenek az egyéni és közösségi fejlődésre.

p3.jpgHegyesi Zita kommunikációs vezető

– 2012-ben kezdték tevékenységüket. Milyen visszajelzéseket kaptak az azóta felnőtt csoporttagoktól?
– Az egyik legfontosabb visszajelzés, ahogy a lányok a közösségben megtanulnak egymásért is felelősséget vállalni, egymásra őszintén odafigyelni, gyakorolják az énfelvállalást, önmaguk és a másik elfogadását. A lányok legtöbbször azt jelzik vissza, hogy nőtt az önbecsülésük, jobb lett a kiállásuk, fejlődtek a kommunikációjukban. Többen változtatnak pályaválasztási tervet, mert jobban látják a képzés után képességeiket, céljaikat. Nem utolsó sorban pedig a lányok és a szülők is egyaránt visszajelzik, hogy erősebbek lesznek a kapcsolataik, mind a családon belül, mind a baráti körükben.

– Hogyan vonják be a családokat, a szülőket tevékenységükbe?
– Programunkban kiemelt szerepe van a szülő-gyermek kapcsolat megerősítésének, ezért rendszeresen tartunk Anya-lánya Teadélutánt és Apa-lánya Napot. Ezeken az alkalmakon lányok és szüleik minőségi időt tölthetnek együtt – a közösen átélt élmények elmélyítik kapcsolatukat, alapot adnak egy későbbi beszélgetéshez.

– Milyen célok motiválják most a Pure Program aktivistáit?
– Célunk, hogy minél többekhez elérjünk, hogy minél több lánynak segíthessünk. Szeretnénk, ha minden megyeszékhelyen működhetne Pure csapat. Ennek eléréséhez újabb önkéntesekre és támogatókra van szükségünk, akik az adott helyszínen vagy országosan segítik a program megvalósulását. Mindemellett az elmúlt évben több konferenciára, táborba is meghívtak előadóként, ahol azt tapasztaltuk, hogy az egyetemista, fiatal felnőtt korosztály részéről is nagy igény van arra, hogy a Pure témáiról halljanak. Ezért a következő évben szeretnénk számukra is előadásokat szervezni. Illetve a Family magazinnal közösen készített önismereti öröknaptárunk, az Életvezető is korosztálytól függetlenül szólítja meg a nőket.

Beszélgetőtárs: Rab Krisztina

süti beállítások módosítása