Péter csak járt a vízen, te táncolhatsz is rajta!
SZEMlélek 2019. május 04.

Péter csak járt a vízen, te táncolhatsz is rajta!

Ha még nem próbáltad, milyen lehet Jézussal bulizni, itt a remek alkalom...

maynight.jpg

A MayNight Fever Party tökéletes fedőnév, ugyanis kellően jól hangzik ahhoz, hogy felkeltse a szórakozásra vágyó fővárosiak érdeklődését, egyben semmi nem utal rá, hogy ez valami szenteskedő bálféle lenne. Merthogy nem is annak készül.

A keresztény bulikultúra terjesztésében éllovasnak számító ShoeShine csapata ezúttal a nemrég indult Manna FM gárdájával fogott össze, hogy május 17-én "édeni party feelinget" teremtsenek a Dunán ringatózó A38 hajó fedélzetén.

De mit is jelent a "keresztény bulizás"? – Egy frenetikus nyárindító bulira hívunk mindenkit, aki nyitott a kulturált és felszabadító szórakozásra! Légy velünk ezen a május éjszakán, ahol keresztény identitásunkban lehetünk együtt, őszintén és felszabadultan – olvashatjuk a meghívóban, ahol az is kiderül, hogy a lemezlovas kora este még bőszen abrakol(tat)ni fog. A kapukat ugyanis 23 órakor nyitják, a mottó pedig beszédes: "Légy ember közöttünk és maradj is az!"

A szervezők a SZEMlélek érdeklődésére elárulták, hogy nem csupán rangidős tiniket és ifjú titánokat várnak. - Egyre növekszik a 30 év fölöttiek létszáma a bulijainkon - közölte a szervezőket képviselő Major Péter. Ezek szerint idősebbek is elkezdhetik bemelegíteni a tagjaikat, hogy kipróbálhassák, milyen lehet a vízen táncolni Jézussal.

süti beállítások módosítása