A hétvégén tartják a Rengeteg Népzene fesztivált Szovátán
SZEMlélek 2019. április 30.

A hétvégén tartják a Rengeteg Népzene fesztivált Szovátán

Kulturális programsorozat szervezésével kívánják szolgálni a székelyföldi Szovátát a fürdőhely egykori fejlesztőjének, Sándor Jánosnak a leszármazottai.

szovata.jpg

A Rengeteg Népzene fesztivált a hétvégén tartják, és azt tervezik, hogy a továbbiakban hasonló kulturális, gasztronómiai találkozókat szerveznek Erdélyben, melyek hívószava a "Rengeteg" szó lesz.

A péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat keretében az érdeklődők workshopokon és előadásokon ismerhetik meg a helyi és kárpát-medencei népzenei hagyományokat. Az esemény sztárvendége a Góbé zenekar lesz. A rendezvény három napján a Felső-Nyárádmente tánc- és énekhagyományára kívánják ráirányítani a figyelmet. A programot szabadtéri előadás, tábortűz, kóstolók, népdalozás és nyárádmagyarosi táncház is színesíti. Tőkés Lóránt táncoktató Nyárádmagyarós táncanyagából tart majd bemutatót és táncházat, míg Samu Imola által Nyárádremete és Nyárádköszvényes népdalkincsével ismerkedhet a közönség. Az eseményre a Rengeteg.com honlapon lehet regisztrálni.

A Sándor család tagjai 1944-ben hazájuk elhagyására kényszerültek és szétszóródtak a világban. A rendezvénnyel az erdélyi és magyarországi magyarok közötti kapcsolatokat szeretnék fejleszteni, hozzá kívánnak járulni a közösség építéséhez, és fel kívánják lendíteni a térség kulturális életét.

"Családunk életében generációról generációra mindig jelentős szerepet töltött be a társadalmi felelősségvállalás egykori szülőföldünkön. Ezért indítjuk most útnak közösségépítő kezdeményezésünket Székelyföld szívéből, a Medve-tó közeléből, Szovátáról" - idézte a közlemény el Sándor Bélát, Magyarország egykori belügyminiszterének, Sándor Jánosnak a dédunokáját.–

Sándor János egykori belügyminiszter az elsők között figyelt fel a Medve-tó egyedi környezetére. A nevét viselő villa 1902-ben épült fel Szovátán. Példáját sok más budapesti és bukaresti előkelő család követte, és ezzel fellendült a nyaraló- és fürdőturizmus a településen.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása