A III. Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott a Belvárosi Színházban. Az eseményt ezúttal is a sokszínűség jellemezte: fontos gondolatok, érdekes tapasztalatok, ritkán hallott történetek, zene és sok-sok nevetés az, amit a résztvevők elvihettek magukkal a nap végén.
Az előadások sorát dr. Csókay András professzor nyitotta. Elsősorban a személyes hitéről beszélt. Arról, ahogy 42 évesen visszatalált Istenhez. Megosztotta velünk azt, ahogy a hite segítségével megélte és elfogadta 10 éves kisfia halálát. Amit pedig vállalkozóként is elvihettek magukkal a hallgatói az az, hogy szerinte a Krisztusban való hit gazdag lelkivilágot ad, ami záloga a kreativitásnak. Ez az egyik lehetséges értelmezése annak, hogy miért van jelentősége annak, hogy egy vállalkozó keresztény.
A keresztény vállalkozás egyik különösen érdekes példája a Pannonhalmi Apátság. Az elmúlt 25 évben ugyanis fokozatosan fejlődő és erősödő, manapság 600 főt foglalkoztató vállalkozói tevékenységet is folytat a bencés konglomerátum. Erről beszélt Bokros Márk OSB, a főapát gazdasági helyettese és Kormos Gyula kommunikációs vezető.
Dr. Baritz Sarolta Laura közgazdász, 1994 óta domonkos nővér. Előadásában a kereszténység és a vállalkozás dilemmájáról beszélt. Szerinte a profitot nem maximalizálni kell, hanem optimalizálni. Amit maximalizálni kell, az a közjó. Nem az anyagi világra kéne épülnie a környezetnek és arra az erkölcsnek, hanem épp fordítva. Az erkölcsnek kéne mindennek az alapjának lennie. Ez lenne az emberközpontú gazdaság. A pénz pedig nem végcél, hanem eszköz. Megfelelően használva és a helyén kezelve a pénz hasznos jó, innen pedig már csak egy lépés az erkölcsi jó.
Zaymus Eszter a CitizenGo magyarországi aktivistája madridi székhelyű civil szervezetét mutatta be. Céljuk világszerte az emberi élet és méltóság, a család és a szabadság védelme. A hallgatóság soraiban többen is ültek, akik már tagjai a 60.000 fős magyar online közösségnek.
Pál Feri atya a már ismert lendületes, mondhatni lehengerlő stílusában ezúttal is elgondolkoztatta és megnevettette a hallgatóit. Ezúttal a kiégésről, a munkahely és a család viszonyáról, a helyes időbeosztásról beszélt saját életéből is kiemelve példákat.
Gerendy Zoltán, a BDO képviseletében adózási problémákról beszélt, többek között arról is, hogy adójogi szempontból egyáltalán nem egyszerű dolog adakozni, támogatást adni.
Szin János 19 éves korától vállalkozóként luxusban élte az életét. Szerencsejáték gépekkel foglalkozott. Ám egy diagnosztizált agydaganat megváltoztatta életét. Visszanyerte az egészséget, de elvesztette a vagyonát. Eközben azonban megtalálta az istent. Ma boldog ember, családjával Erdélyben él és Máté Bence természetfotós medve leseinek gazdája, ahogy ő mondja: medvepásztor. Erről mesélt személyesen.
Radimeczky Géza, az ingatlan.com pénzpiaci üzletágának a vezetője. Szintén a kereszténység és a vállalkozói lét kapcsolatát feszegette. Vajon a keresztény vállalkozó nem olyan-e, mint a vegetáriánus tigris, azaz létezik-e?
Dicsőfi Balázs egykor vállalati felsővezető, ma trainer és coach. 33 évesen érte az elhívás, s ez megváltoztatta az életét. Ma teológus és missziós lelkész, emellett végzi tanácsadói tevékenységét. Többek között arra tanít vállalkozókat, hogy hogyan maradjunk meg tiszták és szeplőtelenek ebben a bűnnel és harácsolással teli világban. Előadását egy közös énekléssel zárta.
Gégény István a SZEMlélek értékmagazint mutatta be és arra hívta a hallgatóságot, hogy kapcsolódjanak be abba a párbeszédbe, közös gondolkodásba, amelyet a SZEMlélek képvisel.
Hegyesi Zita a Pure programról mesélt, amelynek támogatásához a jelenlévők segítségét kérte. Ez a program a kamaszkorú lányoknak kínál segítséget, programot, kapaszkodót.
Mikola József a Ments Életet Közhasznú alapítványt mutatta be, amely súlyos, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyermekeknek nyújt segítséget, elsősorban olyban programok szervezésével, amelyek örömet nyújtanak a küzdelmes hétköznapjaikban.
A záró előadást Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft Zrt. alapító tulajdonosa tartotta. Ezen a konferencián vallott először nyilvánosan hitéről. Egyben nagyon érdekes kérdéseket feszegetett, például azt, hogy szabad-e egy keresztény vállalkozónak gazdagnak lennie. Azt is elárulta, hogy szerinte egyetlen igazi üzleti könyv van: Salamon példabeszédei. Kulcsár Tiborral hamarosan hosszabb interjút is olvashatnak a SZEMlélek értékmagazinban.
A konferencia ismét sikerrel zárult, a növekvő érdeklődés pedig azt jelenti, hogy jövőre is lesz. Hiszen vegetáriánus tigrisek biztosan nincsenek, keresztény vállalkozók viszont egyre többen vannak.
A konferencia szervezője a marketingkivitelezéssel foglalkozó Kreatív Kontroll Kft. Az előadások videófelvételei elérhetőek a keresztenyvallalkozo.hu oldalon.