Nyomorban, magányosan halt meg, aki sokakon segített.
Képein túladva, pénzét a rászorulók közt szétosztva, a létminimum határán élt. A naplóját franciául és magyarul író báró, mély műveltségű művész, egész életét megkeserítő ízületi fájdalmai dacára, szüntelen gyalogos vándorutakon járt. Járványos betegeket ápolt, az 1879-es szegedi nagy árvíznél segített, a csavargóknak próbált megélhetést szerezni. Ő volt Mednyánszky László festőművész.
Halálának 100. évfordulója alkalmából a művész leszármazottainak, valamint társadalmi, közéleti és szakmai szervezetek képviselőinek részvételével megemlékezést tartottak szerdán Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
– Mednyánszky László a magyar festészet legnagyobb és művészetében legelőremutatóbb egyéniségeinek egyike, aki merész és kalandos utazást tett, hiszen előkelő gazdag mágnás létére a társadalmi alvilágba ereszkedett alá, ahol a kültelkek embereit, az anarchisták és csirkefogók világát, a társadalmon kívül élők sorsát figyelte érdeklődéssel – emlékezett sírjánál Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja a festőre.
A melankóliára hajlamos, mindenre érzékeny arisztokrata szeme már ifjúkorában kinyílt az élet tragikus mélységeire. A festőművész egész életműve mélységesen megindult állásfoglalás a szegények és a szenvedők mellett.
– Mednyánszky ugyan előkelő származása révén az ország és Budapest legelőkelőbb köreinek tagja volt, mégis a szerencsétlenek, lecsúszottak, alvilágiak sorát gyűjtötte maga köré, akiket – gazdag lévén – szánalomból támogatott és akik között jól érezte magát. Olyan emberekhez vonzódott, akik mögött országutak, vizek, puszták határtalan horizontjai nyíltak meg – mondta Zsigmond Attila, aki szerint hozzájuk kapcsolta a csavargás nyughatatlan ösztöne is, amely kamasz korától haláláig űzte egyik helyről a másikra.
Az első világháborúban harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt, ahol százával készítette művészi vázlatait. Mednyánszky a harctéren sebesült meg és nagy betegen, magányosan hunyt el bécsi műtermében.
Az évfordulón a megemlékezést a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) rendezte. Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója felidézte, hogy a festőművész bécsi műtermében magányosan halt meg és utolsó útjára is csak két ember kísérte el, halála után azonban az utókor igyekszik megőrizni emlékezetét.
Mednyánszky hamvait 1966-ban szállították haza és a Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírján 1970-ben helyezték el Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotását, amely egyaránt ábrázolhatja a festőművészt vagy az általa megfestett csavargók, vándorok egyikét.
(Forrás: MTI; fotó: )
