Nagyszerű sikerről adott hírt a hazai és külföldi sajtó: az ELTE csapata nyerte Washingtonban a nemzetközi jogi perbeszédversenyt. A győztes közösség tagja nyilatkozott a SZEMléleknek.

– Mi a titka az eredményes szereplésnek egy ilyen rangos versenyen?
– Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ezen a versenyen, felsőfok feletti nyelvtudás szükséges, folyamatos kemény munkára kell készen állni, és ami nem annyira tanulható: a színpadon való magabiztos kiállás. Ezen kvalitások egyike sem korhoz kötött, ezért bármelyik évfolyamból lehet jelentkezni. Én végzős vagyok, de például Koncsik Marcell csapattársam még csak másodéves.

– Hogyan lehet bekerülni a csapatba?
– Maga a verseny hatvan éves, az ELTE három évtizede indul. A tanárom, dr. Kajtár Gábor már tíz éve készít fel csapatokat. Minden augusztusban meghirdeti a lehetőséget, és szeptemberben jelentkezési procedúrán kell keresztülmenniük azoknak, akik be szeretnének kerülni a csapatba. Óriási megtiszteltetés, ha valaki képviselheti az egyetemünket ezen a megmérettetésen.

– Úgy tudom, nemrég már részt vettél hasonló versenyen…
– Azon csapatok, amelyek országában nincs nemzeti forduló, barátságos versengésen vehetnek részt, ezt februárban tartották Lisszabonban. Ott tizenhét csapat volt, és bár ennek nincs tétje, sokat jelent, mert megismerhettük a többi versenyzőt.

Jó volt hallani, milyen érvelésekkel jönnek elő, ez óriási tapasztalatot jelentett egy hónappal a Washingtonba utazás előtt. Ezt a versenyt is megnyerte az ELTE csapata, de egyénileg is értünk el szép eredményeket; mindhárman a legjobb öt között kaptunk helyet.

– Mitől függ, hogy a csapat tagjai közül ki szólal fel?
– Általában négy beszélője van egy-egy csapatnak, alperesi és felperesi oldalon is két-két megszólaló, nálunk azonban csak három volt, mivel Bazsó Gábor társunk vállalta, hogy mind alperesi, mind felperesi oldalon képviseli a csapatunkat. Hármunk mellé pedig egy nagyon tehetséges kutatót kaptunk társul Szép Vanessa személyében.

– A beszédverseny elbírálása mennyire tekinthető objektívnek? Hasonlítható a műkorcsolya-verseny zsűrizéséhez?
– Nem mondom, hogy ne lenne benne valamennyi szubjektivitás, azonban a jog relatíve objektív mércék szerint vizsgálható tudományág. Emiatt, ha valakinek erősebb a jogi érvelése, valószínűleg győzni fog. De azért igazad van, nyilván lehet szubjektív színezete:

van olyan stílus, ami az egyik bírónak jobban tetszik, a másiknak kevésbé, de az a tapasztalatunk, hogy nem ezen múlik, hogy melyik csapat nyeri meg az adott kört.

Például a döntőben a New York-i Columbia Egyetem ellen játszottunk. Ennek az egyetemnek mindkét játékosa elképesztően jó stílusban prezentálta a mondanivalóját. Nekünk megvolt a lehetőségünk reagálni, és még ha nem is volt annyira összefüggő és tökéletesen kimért a beszédünk,

azokat az érveket hoztuk föl, amikkel meg lehetett verni őket, és emiatt nyertük meg a döntőt.

– Kétszeresen is megillet a gratuláció, hiszen nem éltél angol nyelvterületen, márpedig nyilván kedvezőbb helyzetben vannak, akiknek anyanyelvük vagy hazájukban az oktatás nyelve az angol…
– Ez kétségtelenül így van. Nem túlzás azt mondani, hogy óriási helyzeti előnyben vannak az angol anyanyelvűek, de ez – ahogy az eredményünk bizonyítja – nem leküzdhetetlen hátrány. Nyilván a legkönnyebben úgy lehet elsajátítani egy idegen nyelvet, ha abba a közegbe kerül az ember, ahol rá van kényszerítve, hogy azt a nyelvet használja. Nem lehetetlen azonban idehaza se megteremteni a teljes nyelvi immerziót: én például csak angolul nézek filmeket, sorozatokat, angolul olvasok könyveket, valamint sok külföldi ismerősöm is van, akikkel angolul beszélgetek. A legfontosabb, hogy az elsajátítandó nyelvet az ember napi szinten és az élet legkülönbözőbb területein használja.

– A verseny során figyelemmel követitek más csapatok szereplését?
– Erre a verseny szabályai alapján nincs lehetőség, mert amíg egy csapat versenyben van, nem hallgathat meg más kört, mint azt, amelyikben éppen részt vesz, hogy ne tudjon más csapatoktól ötleteket vagy érvelési taktikákat ellopni. A kiesett csapatok tagjai azonban beülhetnek meghallgatni a még versenyben lévőket.

A magyar csapat mérkőzései, ahogy haladtunk előre az időben, egyre több látogatót vonzottak.

– A nagyobb hallgatóság inspirál téged?
– Nem mondanám… Én nem figyelek erre. Csak arra a három bíróra próbálok koncentrálni, akik velem szemben ülnek.

– Tetszik, hogy az imént játéknak nevezted a versenyt és játékostársaknak az ellenfeleket. Ezek szerint lehet derűs lelkülettel is hozzáállni?
– Pont annyira játék, amennyire egy foci vb-döntő játék. Persze, hogy van egy játékos oldala, nem is lehetne ezt másként megélni, és nem is érdemes az egészben csupán versenyt látni. Ugyanakkor rengeteg munka áll mögötte!

Az elmúlt hat hónapban heti harminc-negyven órát beletettünk, tehát gyakorlatilag egy főállásnyi munkaidőt, a tanulás mellett.

– A győzelmen kívül mit nyújtott számodra ez a megmérettetés?
– Sokféle előnnyel jár a részvétel ezen a versenyen. Van egy szigorúan szakmai oldala: megtanulunk igen magas színvonalon jogi kutatást végezni, jogi dokumentumokat szerkeszteni, mivel be kell adnunk a verseny folyamán két 60-70 oldalas angol nyelvű írásbeli beadványt. A szóbeli rész miatt a retorikai képességeink is fejlődnek. Erős emberi aspektusa is van a dolognak, hiszen kiutaztunk Washingtonba, ahol tíz nap alatt a világ száz különböző országából érkező diákjával ismerkedhettünk meg. A hosszú távú előnyeit még nem tudom pontosan felmérni, de biztos vagyok benne, hogy ezek közé tartoznak a kapcsolatok. Akár tíz év múlva, ha a világ bármely részén találkozom valakivel, aki részt vett ilyen versenyen, érezzük majd, hogy megvan a közös pont.

– Megkerestek már állásajánlatokkal?
– Igen, jött egy-két megkeresés, de nem ez az igazi haszna ennek a versenynek.

– Itthon tervezed a jövőt?
– A következő évet szeretném külföldön tölteni és lehetőleg beruházás-védelemmel foglalkozni. Ez a beruházó és az állam között felmerülő jogvita területe. Hogy mondjak egy közeli példát: nemrég egy francia utalvány-szolgáltató cég sérelmezte, hogy a cafeteria rendszer átalakításával gyakorlatilag ki lett szorítva a magyar piacról.

– Igen, emlékszem…
– Visszatérve a kérdésedre:

nem tartom kizártnak, hogy néhány évig külföldön próbáljam előmozdítani a karrieremet. Szerintem egyébként a legtöbb embernek nem vágya, hogy más országban éljen, de valahogy kint ragadnak. Ami engem illet, hosszú távon itthon szeretnék élni.

Beszélgetőtárs: Madocsai Bea

 (Fotók: Facebook)