Gyerekkoromban szüleim mindig az olimpia kezdetére időzítették az új tévé vásárlását - kivéve 1984-ben. Abban az évben nem vettek tévét, de ez volt a legkisebb probléma... Abban az évben a Los Angeles-i olimpia bojkottjával a politika sportolók pályafutását törte ketté.

 

Sport és politika összefonódása tehát nem az elmúlt néhány év folyománya, de napjainkban különösen erőteljesen érzékelhető. Orbán Viktor miniszterelnök a januári kormányinfón kijelentette: "a magyar sport stratégiai ágazat, kiemelt figyelmet élvez. Meggyőződésem szerint ma mind a gyermeknevelés, mind a családok nevelése (sic!), összetartása, mind az egészség szempontjából a legfontosabb területe Magyarországnak a sport.” Ez a "kiemelt figyelem" a sportirányításban is tetten érhető: mind a sportegyesületek, mind

a sportági szövetségek vezetői között jelentős számban találunk politikailag - finoman szólva - elkötelezett szereplőket.

Nem kell külön bemutatni a korcsolyázóknál Kósa Lajost, a kézilabdásoknál Kocsis Mátét, a birkózóknál Németh Szilárdot, a teniszezőknél Szűcs Lajost, a vívóknál Csampa Zsoltot, a röplabdásoknál pedig Kovács Ferencet, bár nevüket nem a sportrovatból ismertük meg – politikusként szerzett érdemeikre tekintettel, ejtőernyősként huppantak a sportszövetségi bársonyszékébe.
A legtöbb sportági szövetség élén a tűzhöz közel lévő vezető áll - ilyen az asztalitenisz (Nátrán Roland, az Eximbank volt vezérigazgatója, az NGM egykori helyettes államtitkára), a golf (Szivek Norbert, az MNV Zrt volt vezérigazgatója), a jégkorong (Such György, a Magyar Rádió egykori elnöke, az Országgyűlés hivatalának főigazgatója), a kerékpársport (Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal volt elnöke, a Magyar Turisztikai Fejlesztési Ügynökség fejlesztési vezérigazgató-helyettese), a labdarúgás (Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke), az öttusa (Bretz Gyula, az Uvaterv vezérigazgatója), a rögbi (Kiss Antal, a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója, miniszteri biztos), a sakk (Seszták Tamás, aki előkelő helyen szerepel a leggazdagabb magyarok listáján, és unokatestvérétől, az egykori nemzeti fejlesztési minisztertől, Seszták Miklóstól vette át az elnöki pozíciót), a vitorlázás (Kollár Lajos sebészprofesszor, a Professzorok Batthyány Körének tagja).

A legbensőségesebb politikai kapcsolattal mégis a Magyar Triatlon Szövetség elnöke rendelkezik: Bátorfi Béla ugyanis Orbán Viktor fogorvosa.

Az eddig említettekkel ellentétben sikeres sportmúlttal a háta mögött irányítja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere, Pető Tibor, Vác szintén kormánypárti alpolgármestere pedig kétszeres evezős világbajnokként áll a Magyar Evezős Szövetség élén. Pető egyébként - aki a tavalyi országgyűlési választás éjszakáján nem éppen sportszerű magatartásával került reflektorfénybe - helyet kapott Magyar Torna Szövetség ritmikus sportgimnasztika szakágának elnökségében is.
A számottevő sportmúlttal nem, de politikai és/vagy gazdasági befolyással, kapcsolatokkal rendelkező sportvezetők motivációja normál halandó számára nehezen érthető. Jól mutat egy újabb titulus az életrajzban? Hatalmat, vagy annak illúzióját adja a sportba mostanában áramló irdatlan összegek feletti diszponálás? Vagy egyszerűen csak jólesik sikeres sportolók társaságában mutatkozni, több éves munkával elért eredményeik ünneplésekor egy fotó erejéig melléjük lépni, fényükben sütkérezni, farvizükön evickélni? Az általuk irányított sportághoz való kötődésüket, jó szándékukat nem megkérdőjelezve, elgondolkodtató az is, hogy a pozícióhalmozás nem megy-e az eredményesség rovására? Lehet-e egy fenékkel több lovat megülni?
Persze vannak olyan sportszövetség is, melyek élére a sportban szerzett érdemek alapján került vezető. Gyulai Miklós válogatott atléta volt, Lázár Vilmos világbajnok fogathajtó, Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó, Miklós Edit olimpiai 7. alpesi síző, Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász, Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, Vári Attila olimpiai és világbajnok vízilabdázó - jelenleg mindannyian sportáguk szövetségének első számú vezetői. A kajak-kenu (Schmidt Gábor), a dzsúdó (Tóth László) és a taekwondo (Patakfalvy Miklós) szövetség vezetői is olyan szakemberek, akik saját sportágukban versenyzőként vagy edzőként már bizonyítottak. A sportoló sportvezetők között érdekesség, hogy a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke, Nagy György curling-világkupát nyert, az autóversenyzőként megismert Szalay Balázs pedig a szörfösök első embere.
A sportolóból lett sportvezetők politikai kötődését - kevés kivételtől eltekintve - nem ismerjük, és ez így is van rendjén. Tőlük ugyanis pártpolitikai megnyilvánulások helyett azt várjuk, hogy sportágukat belülről ismerve, a szakmaiságot szem előtt tartva irányítsák a rájuk bízott szövetséget.