Katarina Barley: A migrációs kérdést csak közösen tudjuk megoldani
SZEMlélek 2019. március 29.

Katarina Barley: A migrációs kérdést csak közösen tudjuk megoldani

A német igazságügyi miniszter fontosnak tartja azt a megkülönböztetést, hogy a magyar kormány nem azonos a magyar emberekkel.

nemetmin.jpg

A német szociáldemokraták európai parlamenti listavezetője a 444 portálnak adott interjút, amely ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Válaszai több tekintetben egybecsengenek a SZEMléleknek nyilatkozó Philippe Lamberts EP-képviselő szavaival. Néhány részletet idézünk alább a miniszter gondolataiból.

A V4-államok kormányainak sajnos jelenleg más elképzeléseik vannak Európáról, mint Németországnak vagy Franciaországnak. Mi továbbra is reméljük, hogy ez változhat és ezek az országok is fontosnak fogják tartani az európai integrációt. A francia-német tengely kimondottan fontos, és mindig az marad. Ennek részben történelmi okai is vannak, nagyon hálásak vagyunk, hogy már nem létezik a korábbi ellenségeskedés a két ország között, és mindent meg akarunk tenni azért, hogy a kapcsolatok nagyon-nagyon szorosak maradjanak. De természetesen más tagállamokkal is szoros kapcsolatot akarunk ápolni.

...a félelmet vagy a negatív érzéseket könnyebb felébreszteni, mint a pozitívokat, és a negatív üzenetek mindig erősebbek is. Egy pozitív üzenetet sokkal nehezebb átadni, de úgy hiszem, hihetetlenül fontos, hogy Európával kapcsolatban pozitív üzeneteket közvetítsünk. És igen, az, hogy csak közösen tudunk bármit is tenni klímaváltozás ellen, az szintén egy Európa melletti érv. És az is világos, hogy a migrációs kérdést is csak közösen tudjuk megoldani. Fontos látni, hogy önmagában minden ország csak egy kis gombostű a földgömbön, de ha közösen cselekszünk, akkor együtt megvan a lehetőségünk, hogy minden ember életét jobbá tegyük, aki Európában él.

Ha ez embereket arról kérdezzük, hogy melyek a legfontosabb témák, sosem a migráció kerül legelőre, hanem a nyugdíjak, az egészségügy, a szociális ellátás és az oktatás. De ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy fontos kérdésnek tartják-e a migrációt, akkor már a legtöbb ember igent mond. Szóval ki lehet provokálni, ha valaki ezt akarja.

(Forrás: 444.hu)

süti beállítások módosítása