Az Európai Parlament egyik ikonikus képviselőjével kereszténység és közélet kapcsolatáról, migrációról és demokráciáról beszélgettünk.

– Magyarországon egyre többször találkozhatunk az Ön nevével, ám valószínűleg sokan alig tudnak többet annál, hogy belga EP-képviselő, frakcióvezető. Miként mutatná be saját magát?
– 2009 óta vagyok az Európai Parlament tagja, előtte a privát szférában tevékenykedtem. 22 évig voltam az IBM munkatársa, de ennél is fontosabbnak tartom megemlíteni, hogy keresztény vagyok, egész életemben az voltam. 1999 óta rendszeresen járok a franciaországi Taizébe, tehát már 10 évvel azelőtt aktívan bekapcsolódtam az ottani hívő közösség imaéletébe, hogy politikai pályára léptem.

– Taizé, ez a kis francia falucska az imádság, az Istennel való személyes találkozás helye, ahol a SZEMlélek is készített helyszíni videós riportot. Adódik a kérdés, éspedig szó szerint: mit keres ott egy politikus?
– Azért megyek oda gyakran, mert biztos akarok lenni benne, hogy nem térek le a helyes útról. Ott fedeztem fel leginkább annak lehetőségét, hogy kapcsolatba kerüljek az evangélium központi üzenetével. Fontos, hogy minderre ökumenikus keretek között nyílik alkalom: mindig bántott a keresztények megosztottsága. Taizében együtt tudjuk Istent dicsérni, hiszen a kereszténység leglényegibb alapjaira figyelünk mindannyian. Ez pedig a minden nőt és férfit egyenlően megillető emberi méltóság, valamint az a bizonyosság, hogy a bizalom és a remény az a két érték, ami minden körülmények között megmarad számunkra. Emiatt első pillanattól kezdve otthon éreztem magam Taizében. Kezdetben évente egy hetet töltöttünk ott a családommal, de időközben a közösség tagjain túl a környék lakosságával is jó kapcsolatunk alakult ki, így amióta megválasztottak EP-képviselőnek, gyakorlatilag a teljes vakációnk idején Taizében vagyunk. Arra a kérdésre, hogy mit keresek ott, úgy is válaszolhatok, hogy a politika, a hatalom gyakorlása függőséget képes okozni – a természeténél fogva invazív, korrodálja a személyiséget. Még ha csak egy kicsiny hatalmat is kap valaki, olyan függőségi erő hatása alá kerül, mint ha elkezdene drogozni. A hatalom hajtóerő, üzemanyag az egoizmus számára, s ha nem figyelsz oda kellőképpen, teljesen felemészt. Ez az invazív része a dolognak, s ez okozza azoknak az emberi értékeknek a korrózióját, amelyekkel korábban rendelkeztél. Meggyőződésem, hogy minden ember nemes értékeket hordoz, ám ha függőségbe kerül az illető – legyen az pénz, szexualitás, hatalom –, könnyű eltérni a helyes iránytól. A függőségek felemésztenek, szertefoszlanak az igazi értékek. Az, hogy életem jelentős idejét Taizében töltöm, olyan számomra, mint amikor egy vándor a kezében tartja az iránytűt. Az imádság légkörében folyamatosan megerősödöm abban, hogy ki is vagyok valójában, egyben lehetőségem nyílik még jobbá válni, fejlődni. Taizében ráadásul nem csupán Istennel és a közösség tagjaival találkozhatok, hanem rengeteg emberrel, akik a világ minden tájáról érkeznek erre a településre. Amikor azt mondom, találkozás, mély, bensőséges kapcsolatokra utalok. Megismerem, ezáltal jobban megértem az embereket, ez pedig bizalmat ad számomra, hogy ne veszítsem el a reményt a jövőnket illetően.

– Egyre többen egyre többször használják a keresztény Európa kifejezést, amely veszélyben van, amit meg kell védeni. Ön mit gondol erről?
– A kereszténység meghatározó szerepet játszik a kontinens fejlődésében, ez nyilvánvaló. Elég körülnézni bármerre: templomtornyok határozzák meg a látványt. Ha a történelmet nézzük, tudhatjuk, hogy Európa nem mindig volt keresztény, korábban pogánynak számított. Sőt, nem a kereszténység az egyetlen vallás, amelynek helye és szerep van Európa történelmében. Az iszlámnak ugyancsak jelentős befolyásoló szerepe volt a mai Európa kialakulásában, hiszen a kontinens meghatározó részét muszlimok irányították hosszú időn keresztül. A tudományos fejlődésben ugyancsak tetten érhető az iszlám hatása, a középkorban fontos híd szerepét töltötték be a szellemi fejlődésben. Az egész témakörre vonatkozóan az az evangéliumi üzenet jut eszembe, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené. Mit is jelent ez? Azt, hogy a hit és a hatalom dolgait nem szabad összemosni egymással. A hatalom az irányításról szól, jogokról és korlátozásokról. A hit lényege az inspiráció, a lelki ihletettség. Sajnos a konstantini fordulat óta napjainkig évezredeken át a hit és a hatalom összekeveredett Európában – hozzáteszem, Ferenc pápát tartom az első poszt-konstantini katolikus egyházfőnek. És emiatt a keveredés miatt olyan problémás ez az egész „keresztény Európa” téma. Az egyháznak politikai ereje van, pedig ennek nem szabadna így lennie.

A vallásnak a lélekről kellene szólnia, nem a törvényhozásról.

Ha pedig összekeverednek az eszközök, abból az következik, hogy a vallást felhasználják erőszakosságra, háborúskodásra, kirekesztésre, meg ami ezekből még fakad. Fel tudnánk sorolni kifejezetten vallási alapú háborúkat, amelyek egy része nem az iszlám ellen, hanem keresztények között zajlott. Ha ezt jelentené az a bizonyos keresztény Európa, az félelemmel töltene el. Elfogadva, hogy a kereszténység jó és kevésbé jó értelemben egyaránt formálta Európát, az lenne a helyes, ha az egyházi vezetők ténylegesen eltávolodnának a pártoktól. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen véleményük a politikai döntésekről, sőt, szólaljanak is fel például az élet védelmében, amikor erre van szükség! Az evangélium arra buzdít, hogy mindannyian éljünk, élhessünk kiteljesedett élet. És ez nem a pénzről, anyagiakról szól, hanem az emberi méltóságról, megbecsülésről, a másként gondolkodók elfogadásáról, saját helyünk megtalálásáról a társadalom közösségében. Ha pedig a politikai vezetők olyan döntéseket hoznak, amelyek sértik az emberi méltóságot, akár csak az emberek egy csoportjának emberi méltóságát, például olyanokét, akik nem az adott nemzethez tartoznak, akkor igenis követni kell Ferenc pápa felhívását, amint az a Laudato si kezdetű dokumentumban is szerepel: „Uraim, megállj, tessék tiszteletben tartani az emberi méltóságot!” Ezt nevezem én inspirációnak. Ferenc pápa nem törvényi úton szól hozzánk, nem a jog eszközeivel utasít, hanem meghív, utat mutat, inspirál. Meggyőződésem, hogy a keresztény vezetőknek ez a feladatuk. Keresztényként én is azt várom el az egyházi vezetőktől, hogy ne szabályozzanak, hanem inspiráljanak, miközben én keresztény emberként a politika világában igenis részt veszek a jogalkotásban.

– Mit gondol arról, hogy a kereszténységre való utalás nem szerepel az EU dokumentumaiban?
– Őszintén szólva boldog lennék, ha ténylegesen leírhatnánk, hogy ez a kontinens keresztény. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ha ezt jogi formában akarnánk rögzíteni, az éppenséggel nem az erő, hanem a gyengeség jele lenne.

A kereszténységet élni kell, nem törvénybe iktatni,

mert az az élő hit halálához vezet. Abból nem lesz valódi kereszténység, ha beleírjuk egy jogi dokumentumba. A jog nem tesz senkit hívővé, nem lehet kereszténnyé parancsolni senkit. Az EU egyik dokumentuma sem fogja megmenteni, megvédeni a kereszténységet. Épp ezért meggyőződésem, hogy azok az egyházi vezetők, akik azért küzdenek, hogy márpedig igenis deklaráljuk, hogy Európa keresztény, az idejüket pazarolják. Ugyanezt az időt, energiát arra kellene fordítaniuk, hogy ragyogó életpéldájukkal kereszténnyé formálják a társadalom azon részét, ahol szolgálnak. A kereszténységemet semmiben nem befolyásolja, hogy egy jogi dokumentumban szerepel-e ez a kifejezés, sőt, tévútnak gondolom, ha egy párt nevében benne van a keresztény jelző.

Én keresztény is vagyok, demokrata is vagyok, éppen ezért soha nem lennék tagja egy olyan pártnak, ami kereszténydemokratának titulálja magát.

Például azért sem, mert az ilyen elnevezések azt sugallják, hogy ha keresztény vagy, rájuk kellene szavaznod. Miközben az a szomorú tapasztalatom, hogy épp az ilyen európai pártok a fő védelmezői annak a rendszernek, amely ellen Ferenc pápa felszólal a Laudato si enciklikájában is. Ne értsük félre: nagyon sok jó embert ismerek, akik ilyen pártokhoz tartoznak, számos kereszténydemokrata politikussal hatékonyan együtt tudunk dolgozni fontos ügyekért. Ők szerintem nem akarják feladni az evangéliumi értékeket, de a rendszer, amelyben működnek, sajnos nem nevezhető keresztényinek. Márpedig attól lesz valaki keresztény, ha az evangéliumot megéli. Befogadni az idegent, enni adni az éhezőnek, felkarolni a szegényeket, gyakorolni a testvéri szeretetet… Amikor némely európai politikus a keresztény Európa megvédésre hivatkozva utasít el menedékkérőket, többnyire azért, mert ők nem keresztények – a többségük valóban nem az –, akkor jó, ha tudjuk, ezek a politikusok nem az evangélium szerint cselekednek. Ha tényleg meg akarnánk valósítani a keresztény Európát, azt csakis a befogadás lelkületével tehetjük meg. Ez azonban nem egyszerű. Egyáltalán nem gondolom, hogy egyszerű lenne olyan embereket integrálni a társadalmunkba, akik különböznek tőlünk. Azt azonban igenis felismerhetjük, hogy valamennyi nemzet közössége sokszínű. Nézzük például a magyarokat! Talán vannak, akik szeretnék az Önök országát homogénnek látni, láttatni, de a magyar társadalom rendkívül sokszínű. Nem minden magyar római katolikus, nem minden magyarnak ugyanaz a politikai meggyőződése, a sort pedig hosszan folytathatnám. A nagy kérdés az, hogy miként lehet a sokszínűséget és az összetartozást egyszerre megvalósítani. Melyek azok a legalapvetőbb értékek, amelyekből nem kívánunk engedni.

– Melyek lennének azok?
– Ehhez még kereszténynek sem kell lenni, hiszen ott szerepel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában: minden ember szabadnak született, egyforma jogok és méltóság illet meg mindenkit. Ami egyébként összhangban van az evangélium üzenetével. És ez nem véletlen. Az emberi méltóság nem függhet attól, hogy milyen a bőrszíne, neme, politikai véleménye az illetőnek. És akkor jönnek az olyan dilemmák, hogy: az iszlámnak gondja van ezzel az alapértékkel? Igen. És mi, európaiak fel vagyunk készülve ennek a problémának a kezelésére? Nem. Abszolút nem. Látszik tehát, hogy nem olyan egyszerű, hogy nyissuk ki a kapukat, aztán lássuk, mi lesz belőle. Merthogy vannak értékeink, amelyeket igenis meg kívánunk védeni. Érdemes felismernünk mindeközben, hogy

mennyire hasonlóak azok az európai országok, ahol a kereszténység összekeveredik a politikával, azokkal az arab országokkal, ahol az iszlám tanítás megjelenik a törvénykezésben.

A kereszténység természetesen hatással lehet a politikára, inspirálhatja a politikusok döntéseit, de az teljesen más helyzet. Amikor az Európai Parlamentben döntéseket hozunk, engem egészen biztosan inspirál a saját hitem, más politikusok máshonnan merítenek, és a végén akár közös nevezőre is juthatunk annak ellenére, hogy nem ugyanonnan indultunk. Úgy látom, az említett konfúz helyzet, a vallás és a politikai hatalom összemosódása több európai országban is előfordul, említhetem Magyarországot, Oroszországot, vagy akár Görögországot.

– Ilyesmi összemosásra láthattunk kísérletet Németországban is, ahol Markus Söder bajor miniszterelnök keresztet rakatott ki minden közintézmény bejáratához, ami ellen több keresztény felekezet vezetője, így Marx bíboros is tiltakozott?
– Így van. Ugyanakkor, ha már Marx bíborost említette, egyik kijelentése sokkolóan hatott számomra. Amikor ugyanis az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága, a COMECE elnöki tisztét ő töltötte be, képes volt megvédeni a TTIP néven ismert transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményt. Milyen alapon áll ki egy püspök, a katolikus egyház vezető képviselője egy nemzetközi kereskedelmi megállapodás mellett? Amely egyezmény tartalma egyébiránt nehezen egyeztethető össze a keresztény hittel. Egy püspöknek nem feladata egy kereskedelmi egyezmény mellett, vagy ellen kiállni. Tehát az említett bíboros esetében is találhatunk példát a különválasztandó területek, funkciók összekeverésére.

– Az imént kritikával illette Magyarországot. Mit lát fő problémának?
– Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a magyar miniszterelnök – más politikusokhoz hasonlóan – játszik az emberek félelmével. E félelmek némelyikének természetesen jogos alapja van. Érthető az aggodalom, hiszen meg szeretnénk védeni az értékeink fundamentumát, meg akarjuk őrizni azt, amit értéknek tartunk. Olyan mélyen bele van ivódva ugyanakkor az európai társadalomba az emberi méltóság tisztelete, a vallás és a politikai hatalom különválasztásának igénye, hogy kellően erősek vagyunk szembenézni a kihívásokkal. Az a koncepció, ami Európát egy zárt erődítményként képzeli el, számomra a gyengeség szimbóluma. Félmilliárdan élünk ezen a kontinensen. Miért félünk pármillió érkezőtől? Hogy mindeközben kihívások fenyegetik az EU alapértékeit? Erre egyértelműen igen a válaszom.

– Bizonyára számos olvasó észrevételezné, Ön úgy mondja mindezeket, hogy Belgiumban él.
– Mi ezzel a gond?

– Az Önök országában az elmúlt években több terrortámadás történt, egyes vélemények szerint a nagyobb városokban vannak olyan környékek, ahol nem ajánlott egyedül sétálni az utcán. Ennek alapján úgy tűnhet, hogy amit Ön az imént elméletben elmondott, mégsem működik a gyakorlatban.
– Visszakanyarodhatnánk a véleményektől a tényekhez? Eddig ugyanis a migrációról beszéltünk, Ön most behozta a képbe a terrorizmust. Ez is egy tipikus összemosása a dolgoknak, ami rendszeresen előfordul a közbeszédben. Bizony, történtek terrorcselekmények Belgiumban. A tények pedig azt mutatják, hogy egyrészt a legtöbb ember, aki Szíriából, Irakból, Afganisztánból Európába érkezik, ugyanilyen terrorcselekmények elől menekül, másrészt az is tény, hogy a legtöbb európai terrorcselekmény elkövetője európai országban született. Az sem kétséges, hogy többségük muszlim vallású. Az a kérdés, hogy ezek az európai emberek, saját polgártársaink miért fognak fegyvert, miért fordulnak azon társadalom ellen, amelyben felnőttek. Ez egy nagyon komoly kérdés. Ide tartozik, hogy Brüsszel egyik leginkább multikulturális negyedében nőttem fel, jelenleg pedig közel élek Molenbeek-hez, ahonnan a terroristák egy része származik. Bármikor nyugodtan sétálok arrafelé, de egyetértek azzal, hogy nem tölt el teljes megelégedettség az ottani állapotok láttán. Noha sokkal többen halnak meg közlekedési balesetben és más okok miatt, mint ilyen bombatámadásokban, mégis rendkívül égető kérdés, hogy megértsük, mi ezeknek a támadásoknak az oka, és megoldást találjunk arra, hogy ne fordulhassanak többé elő. A tények azt igazolják, hogy Belgium nem végzett jó munkát az integráció terén. E tekintetben abszolút igazuk van azoknak az európai polgároknak, főleg a kontinens középső és keleti részén élőknek, akik azt vetik fel: hát hogyan működik nálatok az integráció, ha saját lakosaitok saját magatok ellen fordulnak? Épp emiatt meggyőződésem, hogy a migráció rendkívül összetett probléma. Az nem jó válasz, ha zárt erőddé alakítjuk át Európát, de az is rossz lenne, ha korlátlanul szélesre tárnánk a kapukat és jöjjön, aki akar. A megoldás olyasféle lehet, amit a Taizéi Közösség megvalósít. Befogadtak menekülteket, a befogadók és a befogadottak elkezdték megismerni egymást, elindult az integráció hosszú folyamata. Aki Dél-Szudánból, vagy Darfurból érkezett, az nem fog pár napon belül beilleszkedni a francia társadalomba. Nem csupán a nyelvi nehézségekkel kell megküzdeni, hanem ha olyan országból jöttél, ahol akár négy felesége is lehet egy férfinek, nem lesz egyszerű alkalmazkodni ahhoz, hogy itt más a kultúra. A nem egyszerű viszont nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Mi, belgák egészen jól integráltuk a társadalmunkba az olasz, spanyol, kelet-európai migránsokat, miközben a török és marokkói érkezők integrálásában kevésbé voltunk ennyire sikeresek. Az integráció nem úszható meg energia ráfordítása, és források bevonása nélkül. Teljesen igazuk van azoknak, akik szerint nem állnak rendelkezésünkre végtelen források. Így van! A valódi menedékkérők befogadása ugyanakkor kötelességünk. Az nem elfogadható, hogy mindenki előtt bezárjuk a kapukat. A zéró befogadás elfogadhatatlan, Európának ugyanis kötelességei vannak. A globális átlaghoz viszonyítva gazdag kontinensnek számítunk. A jólét nem egyenlőképp van elosztva a világban, még Európán belül sem a különböző nemzetek között. A kvótarendszer javaslata épp abból indult ki, hogy minden nemzet korlátozottan, saját lehetőségei mentén képes bizonyos számú menekült integrálására. Valamennyire minden társadalmi közösség képes, közösen, összefogva megoldást találhatunk erre a kihívásra. Ez nehézségekkel jár, de járható út, nem úgy, mint az az elképzelés, hogy egyfajta pajzsot vonjunk Európa köré, hasonlóan a Donald Trump által szorgalmazott falépítéshez. A történelemben az ilyen szeparációk soha nem működtek, kivéve, ha az adott hely egy sziget, például Japán, ahol nem sűrűn találkozunk bevándorlókkal. Európa nem sziget. Újabb emberek fognak hozzánk érkezni, s az a két lehetőségünk van, hogy vagy megszervezzük ennek a rendszerét, vagy hagyjuk magunkat sodródni az események által, átadva az irányítást a migráció résztvevőinek.

– Óriási kihívást jelent a migráció, bőségesen beszéltünk is a témáról, de vannak más kérdések is napirenden. Európának belső problémákkal is meg kell küzdenie, amelyek egyébként hatással vannak a kívülről érkező konfliktusok kezelésére. Mi is az az Európai Unió, miként kívánunk szomszédos nemzetekként együtt élni? Talán soha nem volt ebben tökéletes egyetértés, de mintha napjainkban kifejezetten forró téma lenne közös jövőnk, közös identitásunk meghatározása. Látjuk, hogy egyes kormányokat megerősítettek helyükön a választópolgárok, másokat leváltottak, s úgy tűnik, azok a pártok, ideológiák kapnak egyre nagyobb támogatást, amelyek igenis a félelmet helyezik a középpontba. Nem lehet, hogy mégis azt akarja Európa népe, hogy kerítéseket építsünk, ne pedig ajtókat?
– Nem kérdés, hogy a félelem, az aggodalom egyre növekszik Európában. Politikusként azt mondom erre, hogy ha nem vagy jó a szakmádban, a legegyszerűbb, amit tehetsz a sikered érdekében, hogy rájátszol az emberek félelmére, megnöveled bennük az aggódást, majd meglovagolod az így keletkezett hullámokat. Ehhez nincs szükség nagy tehetségre, egyszerűen be kell állítanod magad megmentőként, az emberek védelmezőjeként. Bőven akad félnivalónk, hiszen ezernyi fronton támadnak bennünket. Keletről ott van Putyin, dél felé haladva következik Erdogan, az arab konfliktusok sem fognak holnaputánra megoldódni, aztán ott a líbiai válságos helyzet, tehát nem mondható, hogy demokrácia venne körbe minket, nyugat felé tekintve pedig elmondhatjuk, hogy Trump elnök sem szereti Európát annyira. Van még nekünk klímaváltozásunk, migrációs kihívásunk, a multik hatalmas befolyásoló erejét még nem is említettem… Rengeteg jogos okunk adódik arra, hogy féljünk. Ne tagadjuk le ezt, inkább gondoljuk át, mihez kezdjünk ebben a helyzetben! Szerintem mi, európaiak akkor járunk a legjobban, ha szembenézünk ezekkel a kihívásokkal. Nem árt, ha tudjuk, globális vonatkozásban kicsik vagyunk, a Föld teljes népességének alig 7 százalékát tesszük ki, 2050-re már csak 5 százaléka leszünk a világ populációjának. A bolygónak mindössze 2 százaléka a kontinensünk. Ki gondolhatná reálisan, hogy akár a legnagyobbnak számító európai állam teljesen a saját útját járhatja ebben a világban? Oké, a franciák ezt hiszik magukról, a britek és a németek egy részéhez hasonlóan.

– Mintha a magyarok is erre az útra kezdenének lépni.
– Ha a magyarok nem is gondolkodnak így, de az Önök kormánya valószínűleg azt szeretné, ha a magyar emberek elhinnék, hogy egyedül járhatnak a saját útjukon. Persze, megtesszük ezt Putyinnak, hogy a saját utunkat járhassuk, megtesszük azt Kínának, hogy a saját utunkat járhassuk. Ez viszont nem így van: a valóságban ők játszanak Magyarországgal. Ez a kérdés: játékban akarunk lenni, vagy azt akarjuk, hogy mások játszanak velünk? Az első opció csak összefogással, közösségben valósítható meg. Ezt nem csupán Önöknek, de minden európai polgárnak üzenem. Nem vagyunk egyformák, nem feltétlenül szeretjük a szomszédainkat, ráadásul Magyarországnak nagyon más történelme van, mint például Belgiumnak. De az országaink között számos kapcsolat is felfedezhető, hiszen nagyjából hasonló a méretünk, 1956 után pedig számos magyar menekült talált új hazára nálunk. Akár tetszik, akár nem, mi, európaiak ugyanazon a kontinensen élünk, együtt kell tudnunk működni, együtt tudunk csak boldogulni. Az EU alapvető lételeme, hogy nem létezik egység sokféleség nélkül. Az EU a sokféleség egysége. Szeretném, ha megmaradna ez a sokszínűség. Aki szeretné megtartani, annak tiszteletben is kell tartania ezt. Az alapító nyugati országoknak épp ezért el kell fogadniuk, hogy a bolgár, görög, szlovák képviselők eltérő nézőpontokat képviselnek. E téren is szükség van integrációra, különben egyes emberek kirekesztettnek éreznék magukat. Az EU-ban való együttműködés hasonló tehát a migráció kezeléséhez. Magától nem fog menni, dolgozni kell érte. Nem úgy van az, hogy Macron kiáll, tart egy beszédet, aztán mindenki követi őt. Dehogy! Az nem az Európai Unió lenne. Franciaország hangja egy a sok közül. Fontos hang, de csak egy hang a kontinentális kórusban. Az nem működik, hogy Macron elmegy az Európai Parlamentbe, az Európai Bizottsághoz, elmondja a terveit, és minden úgy lesz. Kompromisszumokat kell kötnünk. Ez az üzenet Orbán Viktor számára is:

az EU-ban csak a kompromisszumok működnek, nincsenek saját utak.

Tárgyalnunk kell, megkeresve az egyensúlyt, közösen. Egységre van szükségünk a fennmaradáshoz, együttgondolkodásra, együttes cselekvésre. Ha például energiafüggetlenséget szeretnénk elérni, ez is csak együtt lesz kivitelezhető. Magyarország valóban atomerőművet vásárol Oroszországtól? Ez kiszolgáltatottá teszi az országukat. A gáz vásárlására ugyanez igaz. Ha együtt oldanánk meg a szükséges energia előállítását, beszerzését, sokkal kevésbé lennének az országaink alárendelve másoknak. Az együttműködés alapja pedig a tisztelet. Nem mondhatom, hogy alaposan ismerem a magyar történelmet, de azt tudom, hogy időről-időre megalázták ezt a népet, számos külső elnyomást kellett a magyaroknak elszenvedniük. Ez azonban nem teszi elfogadhatóvá az olyan üzeneteket, mint például Brüsszel Moszkvához hasonlítása („Brüsszel az új Moszkva”). Mikor küldtünk mi tankokat Budapestre? Mikor rohantuk le Magyarországot? Soha. Az ilyen párhuzam elfogadhatatlan. Sőt! Mikor ült magyar politikus a kommunista Szovjetunió központi bizottságában? Az Európai Parlamentben ott ülnek magyar képviselők is. Magyarország is delegálhat egy tagot az Európai Bizottságba, van magyar EU-biztos. Önök a részei az EU-nak! Nincs ők és mi. A magyarok is részesei a döntéseknek. A brexit-pártiak egyik jelszava volt, hogy „Vegyük vissza az irányítást!”, pedig az ő kezükben is ott volt a kontroll. Csak nem kizárólagosan. Magyarország a legtöbb kihívásával nem tud megküzdeni egyedül. Ha az IKEA, az Apple vagy más multi rá akarja az akaratát erőltetni az Önök hazájára, meg tudná tenni. De ha az EU egységesen felszólítja bármely multit, hogy márpedig igenis fizesse be azt az adót, amivel valamelyik tagállamnak tartozik, a multi jó eséllyel engedelmeskedni fog. Mert együtt nagyobbak vagyunk, egységes a piacunk, amely túl nagy ahhoz, hogy egy multi figyelmen kívül hagyja. De a magyar piac önmagában? Aprócska falat a cégóriásoknak. Simán elérik Szlovákián keresztül a magyar piacot, ha akarják – a szlovákok még hálásak is lesznek érte. Abban kétségkívül igaza van Orbán Viktornak, hogy Európa kiszolgálja a multik érdekeit. Épp ezért minél egységesebb politikai akaratot kellene kialakítani, amely a jelenleginél is erősebb hatást tud gyakorolni ezekre a hatalmas vállalatokra. Így nem válunk a szolgáikká, nem hagyjuk kizsákmányolni az erőforrásainkat. Van még tennivalónk.

– Ennek a beszélgetésnek nyilvánvalóan nem az a célja, hogy politikusok üzenjenek egymásnak, erre ott vannak a parlamentáris keretek és a megfelelő eszközök. Azt gondolom, hogy az olvasók számára világosabbá vált néhány dolog, de arra szeretném kérni, hogy segítsen kifejezetten az átlagpolgárnak, aki ebben a sokféle kihívással tarkított Európai Unióban él, dolgozik, épít valamiféle holnapot! Magyarországot ellepték a plakátok, üzenetek, ki sem tudnánk vonni ezek alól magunkat. Tele vagyunk érzésekkel, aggályokkal, reményekkel és bizonytalansággal. Mit javasolna a magyar embereknek a hogyan tovább tekintetében?
– Nem csupán a magyaroknak, hanem minden európai polgárnak azt javaslom, hogy próbáljon meg saját maga tájékozódni, lehetőleg több különböző forrásokból, így kialakítva saját álláspontját. Ne hagyjuk, hogy mások diktálják nekünk, miről mit gondoljunk! Mindannyiunknak van agya. Képesek vagyunk felfogni a dolgokat. Nem szorulunk rá, hogy mások mondják meg nekünk, mi a valóság. A világ kétségkívül rendkívül összetett, nem könnyű megérteni az összefüggéseket. A társadalmi lét viszont csapatjáték, nem egyéni sportág. Én sem tudok mindenről mindent, hiába vagyok az Európai Parlament tagja. De vannak társaim, más politikusok a frakciónkban, akikkel együtt munkálkodom. Sok olyan dolgot tudnak, amit én nem, ez fordítva is igaz. Megbízunk egymásban. Ugyanez igaz az állampolgárokra is. Nem minden ember tud mindent mindenről, de mindenki tud valamit valamiről.

Bízzunk meg egymásban, folytassunk párbeszédet! A demokrácia viták, dialógusok által épül,

sehogy máshogy. Tisztában vagyok a magyarországi helyzettel, vannak problémák az információszabadság terén, ami komoly aggodalmat okoz, de továbbra is léteznek független források, amelyeket bárki elérhet. Aki beszél más nyelveket, előnyben van a világ valós megismerésében, nincs korlátozva az internet használata. Visszatérve a vitára: egyáltalán nincs ellenemre, hogy akár az Önök kormányfőjével is párbeszédet, akár vitát folytassak. Tudom, vannak olyan EP-képviselők, akik nem szívesen állnak szóba vele, de én nem tartozom közéjük. Feltéve, ha valódi dialógus tud kialakulni. Ha nem úgy állunk egymáshoz, vagytok ti és vagyunk mi, egyikünk a jó, másikunk a rossz. A valóság sokkal árnyaltabb a fekete-fehér helyzeteknél. Megint a demokrácia alapjainál vagyunk: egy demokratikus társadalomban alapvetően nem kétféle csoport, nem jó és rossz emberek vannak, hanem eltérő nézeteket valló emberek közösségéről beszélünk. Mindannyian felelősek vagyunk az egész társadalomért. Egyikünk sem teheti meg, hogy azt mondja, ő egy másik politikai közösséghez tartozik, ezért nem állok szóba vele.

– Az tehát az üzenet, hogy használjuk az eszünket?
– Így van. És erre alapozva folytassunk párbeszédeket. Hallgassuk meg egymást, építsük az egységet a sokféleségben. A demokrácia sajátossága, hogy nem egyeduralom van, hanem együtt keresünk közös utakat. És ne gondolja senki, hogy Magyarország amolyan egyedüli fekete bárány lenne e téren. Franciaországban például alig van valós szerepe a parlamentnek, még bírói végzés sem kell hozzá, hogy valakit házi őrizetbe, felügyelet alá helyezzenek, elég ehhez maga a rendőrség. Nincsenek erős demokráciák a serpenyő egyik felében és gyenge demokráciák a másik oldalon. Egész Európában gyengül a demokrácia intézménye, és ha valami, ez tényleg okot adhat az aggodalomra. Csak egy közösség tud ennek ellene hatni: a választópolgárok. Mi közösen tudjuk erősíteni a demokráciát. Ha nem így teszünk, hanem arrafelé haladunk, hogy egy nagy, erős, jó vezető majd megóv bennünket minden rossztól, akkor egy napon arra ébredünk, hogy egy autokrata rendszer vesz körbe minket. És az már nem ez az Európa lesz.

– Vagyis Európát nem fogja helyettünk más megvédeni, ezt csak együtt tudjuk megtenni.
– Voilá! Ezt lenne jó mindannyiunknak felismerni.

Beszélgetőtárs: Gégény István