Létezik 7+1 pontos családvédelmi terv is
SZEMlélek 2019. március 18.

Létezik 7+1 pontos családvédelmi terv is

Az a bizonyos plusz betoldás érdemes leginkább a figyelemre.

csaladkep_1.jpg

A Demokratikus Koalíció március 18-án az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét – közölte Arató Gergely frakcióvezető-helyettes. A párt szerint a magyar családokat leginkább olyan témák foglalkoztatják, mint a "rabszolgatörvény", a kilakoltatási moratórium, az otthonápolás, a családi pótlék vagy az egészségügy.

Szerintük egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon, csaknem félmillió magyar ment külföldre, és minden hatodik magyar gyerek már határainkon túl születik. Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi programja "nagyon kevés" és a jómódú családoknak nyújt csak segítséget.

A párt azt szeretné elérni, hogy számítson munkaviszonynak az otthonápolás, legalább 50 százalékkal emeljék meg a családi pótlékot és töltsék be az összes háziorvosi körzetet az egészségügyi dolgozók azonnali, 50 százalékos béremelése mellett – sorolta. El kívánják érni azt is, hogy az oktatás legyen nyitott, tárják ki a felsőoktatás kapuit, illetve minden család számára legyen biztosított legalább a víz, az áram és a gáz minimuma.

Arató Gergely elmondta, hogy plusz egy pontjuk a békéről szól: arról, hogy egy kormány ne háborúzzon, mert háborúban nem születnek gyerekek.

(Forrás: MTI, illusztráció: freepik.es)

süti beállítások módosítása