A családban tartósan beteg vagy fogyatékos gyereket, fiatalt gondozók együtt keresik erre a választ az Oázisban.

A gyermekük érkezését váró szülők lelki szeme előtt ott lebeg az a kisfiú vagy kislány, aki majd gyönyörű lesz és egészséges, mozgékony és éles eszű, csintalan és tehetséges… Amikor kiderül, hogy egészen másmilyen az a baba, mint amilyenről álmodtak, jönnek az elkerülhetetlen kérdések: miért éppen velünk történik ez? Elrontottunk valamit? Ki a hibás? Mit kezdjünk a csalódottságunkkal? Később ehhez kapcsolódik még egy: mi lesz a gyerekemmel, ha én már nem leszek?

A környezet – jó esetben – együtt érez, vigasztal, támogat. Ám ahogy telnek az évek, a segítő lendület ellankad, ráadásul láthatóan a szülők ügyesen boldogulnak maguk, különben is a nagyobbacska gyerek, vagy kamasz, sőt fiatal felnőtt esetében már, ki tudja, hogyan kell megemelni, megmosdatni, így elmarad az ajánlkozó segítség.

Az ápolást végző, otthon maradt szülő, gyakrabban az édesanya a huszonnégy órás szolgálatban lelkileg akkor is kimerül, ha fizikailag még bírja – meg hát nincs is választása, nem állhat meg töprengeni, hogy bírja-e.

Sok házasság roppan össze a súlyos teher alatt, így a fogyatékos vagy tartósan beteg gyerekével egyedül maradt szülőnek még kevesebb esélye van, hogy önmagára is időt szánjon.

Az „Oázis – ahol meghallgatnak” ingyenes csoportalkalmaknak ad teret, ahol az érintettek rápillanthatnak a helyzetükre, megengedhetik maguknak akár a sírást is, hogy aztán valamennyit letéve a terheikből meg tudjanak újulni.

„Elveszítettük az álmainkat és kaptunk helyette egy ajándékot, csak néha időbe telik, hogy már ne csak a veszteséget lássuk, hanem megnézzük, hogy ha kibontjuk az ajándékcsomagot, mi is lehet benne.”

A fogyatékos, beteg gyereket nevelők különösen ki vannak téve a szánakozó pillantásoknak, vagy annak, hogy az emberek gyorsan elkapják róluk a tekintetüket, lesütik a szemüket, kényelmetlenül érzik magukat, mert nem tudják, hogy viselkedjenek.

Minden gyereknek, a sérülteknek is van hivatásuk az életben. Nekik talán épp az, hogy tágítsanak egy kicsit a gondolkodási kereteken. Ha megszületik a személyek közötti kapcsolat, akkor már rá tudunk tekinteni a másikra, és a félelmeinket le tudjuk vetkőzni. Csak addig kell eljutni, hogy kapcsolatba kerüljünk egymással – állítja a csoporttalálkozót vezető gyógypedagógus, Orosz Andrea. – Az is küldetésük lehet, hogy a mai, individuális világban, ahol mindenki önmaga boldogságával van elfoglalva, ők az igazi, emberi kapcsolatokban rejlő értékekre irányítsák a figyelmünket.

Robogány Veronika, a csoport másik munkatársa, mentálhigiénés szakember szerint van, aki azért jelentkezik, mert bár tudja, hogy a gyereke élete csodálatos érték, de most nagyon elfáradt, és a hétköznapokban továbbmenni csak akkor tud, ha kap egy kis erőt.

A fogyatékos vagy tartósan beteg gyerekek is a boldogságra születtek – szögezi le Orosz Andrea -, ők nem boldogtalanok, vagy ha mégis, akkor magunkba kell néznünk. Ne akadályozzuk őket abban, hogy boldogok legyenek!

A most induló és hatszor találkozó zárt csoport tagjai abban segítik majd egymást, hogy úgy tudjanak talpra állni, hogy maguk is örömöt tudjanak sugározni, mert a gyerekük is abból tud majd örömöt meríteni. A derűjét akkor tudja megélni minden gyerek, ha a szülőjét derűsnek látja.

Mindannyian Isten fényességével a szívünkben születünk. Az a feladatunk, hogy ezt a kis lángot őrizgessük, és ezzel világítsunk kifele is, ez átragyogjon az arcunkon. És meg is lássuk egymásban: a sérült gyerekünkben ugyanúgy, mint másokban.

Az oazisiroda@gmail.com címen március 17-ig várják az érintett szülők jelentkezését a kéthetenként péntek délelőtt tartandó csoportba.