Geszti Péter kitalálta, Gerendai Károly fantáziát látott benne, Novák Péter sem akart kimaradni belőle. Ők hárman a Médiaunió képviseletében a SZEMlélek autós műsorának újabb útitársai.
– Ez az egész olyan, mint egy science fiction – fogalmazott Geszti Péter a 10 éve Médiaunió kezdeményezés kapcsán. Ezzel arra utalt, hogy szinte minden ellene szól, hogy a pozitív társadalmi változások előmozdítását célzó, az egyébként gyakran ellenérdekelt médiavállalkozások összefogásán alapuló pro bono monumentális kampánysorozat működjön, mégis él, virul, a hatása pedig kimutatható, az a bizonyos pozitív elmozdulás igenis mérhető.
Nem kéne hozzá persze feltétlenül a Médiaunió, hogy három ilyen ember egy autóban ülve akár ötször olyan hosszú adást megtöltsön érdekes tartalommal, mint amit a SZEMlélek stábjával forgattunk, de most nem zenéről, kultúráról, gazdasági, színpadi sikerekről folyt a társalgás. Hanem arról, hogy miként és miért ül le egy asztalhoz Csányi Sándor, Schmidt Mária és a jelenlegi útitársak bármelyike, s hogy egyáltalán miért áldoznak időt energiát ezek a rendkívül elfoglalt emberek arra, hogy megváltoztassák, reklámok által jobbá formálják a társadalmat.
A produkció támogatója az Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia, a Duna Autó, az Autóváros és a marketingszoveg.com.