Nagy divat önmagunkkal foglalkozni, minden síkon, főleg, ha pénzt is lehet érte adni. Vagy kérni. Attól függően, ki melyik oldalon áll.

Lehet egyéni étrendünk, ruházatunk, edzéstervünk, háttér és élőképünk, az ego-trendek virágkorát éljük. Vágyaink miatt nemzetek nyomorognak. Ők nem fontosak, mi pedig megérdemeljük azt a sok-sok földi jót, amitől fuldoklik a társadalmunk.

Minden jó és fontos, ami az enyém lehet, ami nekem jó, ami tőlem jobb, amitől, én, én, én jobban lehetek. Nekem ez jár, mert pozitívan gondolkodom, ami nem rózsaszín, befestem és amikor csak tehetem, a lelkembe fecskendezem az inspiráló gondolatokat netről, könyvből, alkalmazásból. Minden annyira közel van csak, (ki)nyúlni kell érte és kattintásra megszerezhető. Ország, város, fiú, lány, állat, növény, tárgy. Aztán még egy kör. Meg még egy.

Ebben a nagy élvezet- és mostazonnal-cunamiban tapintható önmagunk hiánya. Annyira túlzsúfoltak lettünk ingerektől, hogy a „feldolgozás folyamatban” állapotában élünk. Úgy tűnik, sohavégetnemérős lesz, közben pedig néha valaki csak eltűnik, meghal, megbolondul, s nincs idő meggyászolni sem.

Mindenki építi a saját márkáját, s a cél mindenképpen a jobban legyünk. De leszünk?

Mikor ráncos csecsemőként napvilágot nem, de a kórház világítását meglátjuk, már el is kezdődik az egész életen át tartó értékesítésünk folyamata. Szüleink varrják ránk személyiségünk ruházatát és ezzel kell majd elindulnunk a nagyvilágba, ha tetszik, ha nem. Mivel a varrásnak a szeretetteljes módszerét nem tanítják, tele a világunk foltos emberekkel. Tátongó lyuk van lelki pulóverükön.

Űr, ami, bizony, sok zűrt okoz.

És rengeteg munkát ad a gyermekvédelemben dolgozóknak.

Minél nagyobb távolság van a szülők között, és a szülőkben egyénenként önmaguktól, a gyermeknek annál nagyobb űrt kell betölteni a lényével, ami, ugye, nem egyszerű. Fejlődni, érni igazán akkor tudna, ha nem neki kellene biztosítani azt a fényt(életenergiát), amely nincsen meg a szülőkben és a családban.

Minél nagyobb összhang van a szülők közt, minél közelebb vannak egymáshoz, annál jobban összpontosul a gyermekre a valódi szeretet. Minőségileg annál többet kap. Hiteles minden emberi kapcsolat csak akkor lehet, ha megvan az a közelség, ami óriási erőfeszítést igényel(ne) minden embertől. A közelség ugyanis feltétele a  valódi közösségnek, az érintéseknek, a fogdakezemnek, az ölelésnek, az együtt dolgozásnak, egyszóval mindennek, amitől jól működő társadalmat építhetünk.

Két ember közt kilométeres távolság lehet még akkor is, ha egymás mellett élnek.

Az önmagunkhoz közelség azt jelenti, hogy tudom, mit miért csinálok, felelős vagyok minden mozdulatomért, azokért is, amiket a szüleimre fognék. Ha már nem futnak odabent olyan alkalmazások, hogy ki bántott, miért, mi a jó és mi a rossz és olyanok sem, amik azt elemzik, kinek mit kéne jobban és máshogy csinálni ahhoz, hogy nekem jó legyen. Képben lenni magunkkal azt jelenti, hogy megfogjuk a kötőtűt és befoltozzuk azt a lelki pulcsit életünk fonalából. Nem lesz tökéletes, de mindig lehet törekedni rá(nk).

A távolság az emberben önmagától, a Szeretettől való távolsága, hiszen Istentől, Istenből, a Szeretetben vetett magok vagyunk mind.

Annyi a szabadságunk, hogy bárhogyan nőhetünk és kifejlődve (inkább megduzzadva) le is vághatjuk magunkat, de gyönyörűen és szépen termő gyümölcsfákká is válhatunk.

A szabad akarat lehetővé teszi, hogy az ember mindenféle terméseket hozhat, mely a gazságot is magában foglalja. Lehetünk gyomok, lehetünk gazok, lehetünk kártékony, terméketlen növények is. Attól még a magunk jó, hiszen a JÓ vetett el minket a világba, csak az egymástól kapott fájdalom miatti sértődöttségünkben a gyomokat növeltük.

Minél távolabb van az ember a valódi és szeretetteljes önmagától, annál nehezebben talál benne elégedettséget, annál nagyobb az űr közte, ahol él és a Szeretet között, amiből való. Ezt a távolságot akarattal lehet leküzdeni – akarat kell ahhoz, hogy elinduljak.

Ha valakit bántanak, akkor távolabb kerül a szeretettől s minél több bántalom éri, annál messzebb lesz a jótól, amiből született.

Te milyen távol vagy Tőled?

Szőke Tibor