Több mint 85 ezer megerőszakolt nőt és gyermeket gyógyítottak már meg Denis Mukwege kórházában, de napról napra nő azok száma, akiket testileg és lelkileg nyomorítanak meg a kongói fegyveresek. A kiégés határán álló orvos nem adja fel, amíg segíthet másokon. Munkássága pedig nemcsak a műtőasztalig tart, hanem ad reményt országa következő generációi számára.
A háború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságban dolgozó orvos életét a megtört női testek és lelkek gyógyításának szenteli.
A boldogságomat mások boldogságában találom meg. Ha fel tudok emelni egy lelket, akkor én magam is boldog lehetek.
Pályafutását gyermekorvosként kezdte, ám látva a kongói nők szülés során szerzett súlyos sérüléseit nőgyógyásznak tanult tovább Franciaországban. Hazatérését követően 1999-ben alapította meg a Panzi Kórházat, ahol a helyieknek szeretett volna biztonságos körülményeket biztosítani a szüléshez, ám már az első páciensnél kiderült, hogy nem csak egy egyszerű szülészetként fog működni az intézmény. Naponta lépnek be a fegyveresek által különös kegyetlenséggel megerőszakolt nők az ajtón, sokan több száz kilométerről érkezve, hogy fizikai és pszichológiai gyógyulást kapjanak a Panziban. De még így is csak a töredékük jut el a Bukavuban létesített kórházba: többségük inkább otthon marad, mert szégyellik férjük és családjuk előtt, ami történt velük.
- Nincsenek szavaim, hogy leírjam és elmagyarázzam a szemem előtt zajló brutalitást - fakadt ki országát jellemző helyzetről a Nobel-békedíjjal kitüntetett orvos.
Az ötgyerekes orvos ma is 18 órát tölt a Panziban, és bár egyre több fiatal orvosnak adja át tudását, naponta tízszer lép be a műtőbe. Akkor is operált, amikor Oslóban bejelentették, hogy a háborús helyzetekben elkövetett szexuális erőszak elleni erőfeszítéseiért Nobel-békedíjat kap az Iszlám Állam által elrabolt Nadia Muraddal együtt, írja a 24.hu.
