Egyházi hírportálnak álcázza magát egy politikai propagandaoldal
Gégény István 2018. december 10.

Egyházi hírportálnak álcázza magát egy politikai propagandaoldal

Egyre jobban terjednek naiv keresztények körében egy olyan honlap cikkei, amely több tekintetben is megtévesztő felületnek tűnik.

vas0.jpg

– A kollégáim fedezték fel a közelmúltban ezt az oldalt. Semmi közünk nincs hozzá, semmilyen megkeresést nem kaptunk a honlap szerkesztői részéről – reagált érdeklődésünkre Szőcs Csaba katolikus plébános, a Gyulafehérvári Főegyházmegye papja a vasarnap.hu internetes oldal kapcsán. Azért éppen hozzá fordultunk, mert ő annak az erdélyi Verbum Egyesületnek az igazgatója, amely kiadja az 1991 óta létező Vasárnap nevű katolikus hetilapot.

De nem csupán a cím egyezik a két orgánum esetében. Olyannyira megtévesztően koppintották a weboldal felelősei a 27 éve fennálló lap arculatát, hogy Szőcs Csabáék kénytelenek voltak utánanézni, nem-e valamelyik korábbi, végül fel nem használt arculati tervük lett újrahasznosítva. A szín stimmel, még az árnyalat is nagyjából azonos, a nap ragyogására való utalás letagadhatatlan. Nem terveznek ugyan feljelentést tenni, hiszen nem is védették le Magyarországon a Romániában 4 katolikus egyházmegye által közösen használt nevet és logót, de értetlenül állnak a megtévesztő gyakorlat előtt.

A koppintások sora itt nem ér véget, hiszen a vezető anyagok elrendezése szintén ismerős lehet valahonnan. Nem sok magyar weboldal alkalmaz ilyen struktúrát, de a tematikájában legalábbis hasonló vezérfonalat követő SZEMlélek arculata például épp így fest, csupán a képek oldalaránya különbözik.

Fent a SZEMlélek, alatta a vasarnap.hu vezető anyagainak elrendezése a nyitólapon:

vas3.jpg

vas2.jpg

Mindez lehetne akár a véletlenek fura összjátéka is, de a mögöttes szándékot még jobban megvilágítja a formai analógiákon túl a tartalmi koncepció. A vasarnap.hu ugyanis egyházi oldal benyomását kelti – olyan kiemelt címkék köszönnek ránk a fejléc környékén, mint "Eucharisztikus Világkongresszus", "Keresztény könnyűzene", "Napipápa", "Advent" –, de ha körülnézünk a szerzők között, olyan neveket találunk, mint Azbej Tristan államtitkár, Tarnai Richárd kormánymegbízott, vagy Fűrész Tünde korábbi helyettes államtitkár. A "Karácsony szétverné az országot karácsonyra" pedig tipikusan pártpolitikai indíttatású írás.

vas5.jpg

Ennél árnyaltabb befolyásoló módszerekkel is élnek a szerkesztők, ilyenek például az alábbi, nem túl elfogulatlan címadások: "A CEU rektora megkap minden liberális szabadságot, amire csak vágyik", "Európai adófizetők pénzét utalják az illegális bevándorlók részére / Az Európai Parlamentben a balliberális képviselők a maguk szabályai szerint alakítják a demokráciát".

Teljesen természetes, hogy a politika megpróbálja az üzeneteit eljuttatni a választópolgárokhoz, még ha annak jelenlegi mértéke szinte már a mértéktelenséggel kezd azonosulni. Az kifejezetten üdvözlendő, ha egyházi hírekkel, gondolatokkal gazdagodik a világháló. A kettő összemosása, az olvasók megtévesztése, átverése, a bemutatott lopkodós mechanizmusok alkalmazásával fűszerezve viszont nagyon nincs rendben. A kereszténységhez pedig végképp semmi köze mindennek.

S hogy mit szól ehhez a honi egyházi vezetés? Aligha fognak bármit szólni, hiszen egy másik honlap esetén még a "katolikus" jelzővel való visszaélés miatt sem tettek semmit. Helyette az új püspök, Mohos Gábor interjúja olvasható a pártpropagandista honlapon. Reméljük, őt is csak megtévesztették.

Gégény István

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása