Akadnak kérdések, amelyeknél már az is eredménynek számít, hogy egyáltalán sikerül föltenni őket. Szívet és agyat alaposan megmozgató programot ajánlunk.

Mielőtt rávágod a választ a címbeli kérdésre – "dehogy" –, hadd árnyaljam a felvetést: Megkereszteltetnéd a robotot, ha az a szeretett, ámde halott nagymamád agyának emulációja lenne?

Robin Hanson közgazdász, az Emberiség Jövője Intézet kutatója úgy sejti, hogy a sok mesterségesintelligencia-kísérlet közül az emuláció, az agyutánzat lesz az egyik "befutó". A brain emulation egy ember agyának a beszkennelésével jön létre, amely azután egy virtuális valóságban vagy robottestben „él” – bár az sem egyértelmű, hogy mit értünk életnek. Hogy pontosan milyen technológiával fogja csinálni az emberiség, azt ma még nem tudjuk, maga a hipotézis izgalmasan ijesztő.

Miért lehet ez releváns kérdés ma? Ma még sci-fi az agyszimuláció, de egyre közelebb van a kor, amikor valósággá válik.

Emlékezz arra, hogy a mostani okostelefonod már egy kis számítógép. 10 évvel ezelőtt mai szemmel nézve butácska mobiltelefonjaink voltak, 20 évvel ezelőtt téglányi telefonok jelentették a csúcstechnológiát, mindössze 30 évvel ezelőtt ez az egész sci-fi volt. Aztán tessék.

Képzeljük el azt a jövőt, amikor bármely ember agyát be tudjuk szkennelni, a számítógépek kapacitásai pedig képesek felvenni a versenyt az emberi aggyal (vagy akár meghaladják azt), így halott nagymamánk virtuálisan tovább élhet!

Tegyük fel, hogy nagymamánk nem volt keresztény, ám valamilyen okból emulációját megkereszteltetnénk – vagy "ő maga" (azaz a szimulációja) kéri ezt tőlünk. Hanson is kitér arra hipotézisében, hogy jót tesz az emulációnak, ha vallásos, hiszen a hit igazoltan pozitív hatással van egy ember életére.

Mit mondhatunk nagymamánk virtuális agyának? Gondoljuk csak tovább a kérdést: vajon az áteredő bűn érvényes az emulációra is? Vajon egy pap érvényesen megkeresztelheti a robottestben vagy virtuális valóságban élő (élő?) nagymamaszimulációt? Összeházasodhat-e egy ember egy emulációval? Ha lekapcsolsz egy emulációt, az gyilkosságnak számít?

Irigyelhetjük a régmúlt korok teológusait, akiknek "csak" a normális életet kellett az evangélium keretrendszerében értelmezniük – az egyre közelebbinek tűnő jövőben már az sem egyértelmű, hogy hogyan definiáljuk az életet. Ha a számítástechnikai értelmezést vesszük alapul (az élet olyan intelligens ágens, amely információt szerez környezetéből, azt földolgozza és a földolgozás alapján eldönti, hogyan reagáljon), melyet vegyítünk Max Tegmark fizikus elgondolásával (az élet olyan folyamat, amely képes megőrizni komplexitását és sokszorosodni tud), akkor a nagymamaszimuláció életnek számít.

Bevallom, az emuláció még tényleg sci-fi – de vajon mikor lépjük át a Rubicont? A mesterséges intelligencia gépi mélytanulása mikor éri el azt a komplexitást, hogy az életről alkotott felfogásaink alapján élőnek kell tekintenünk egy algoritmust?

Kérdéseket teszek fel, mert a válaszokat nem tudom. A mesterséges intelligencia és "származékos művei" (mint például az emuláció) soha nem látott intellektuális kihívásokat állítanak az emberiség elé – egyszerűen azért, mert még csak hasonlót se csináltunk eddig. A kérdések mindegyikén azt érzem, hogy a józan eszünkkel csípőből megválaszolhatnánk, hogy miért nem élő egy algoritmus és nyilván nem keresztelhető egy agyszkennelt "lény". De jobban belegondolva… miért nem? Vagy miért igen?

Azt remélem, hogy a nagyon nehéz kérdésekre mi találjuk meg a válaszokat, nem pedig egy túl okossá váló és túlságosan élőn fickándozó algoritmus.

Kiss Ulrich jezsuita szerzetest (Management by Jesus) is mélyen foglalkoztatják ezek a kérdések, ezért a III. Szimpóziumuk témájául a mesterséges intelligenciát választották. Október 12-én a Fővárosi Közgyűlés dísztermében 9 előadás segít majd abban, hogy közösen megtaláljuk a válaszokat ezekre a kérdésekre. A kérdésekre, melyeknél már az eredmény, hogy egyáltalán föltenni sikerült őket.

Mind az üzleti életben, mind a keresztény hitben központi kérdés lesz már a közeljövőben az, hogy a mesterséges intelligenciához hogyan viszonyulunk. Én ott leszek a III. Szimpóziumon, nagymamám szimulációja egyelőre még nem jön el, így közösen gondolkodhatunk arról, hogy mit kezdjünk majd azzal, ha jönni szeretne ő ("ő") is.

Kattints ide, ha érdekel a program!

Sipos Zoltán