150 ember életét mentette meg saját halálával a 21 éves hős
SZEMlélek 2018. október 03.

150 ember életét mentette meg saját halálával a 21 éves hős

A fiatal légi irányító akkor is a helyén maradt, amikor már mindenki menekült. A gép felszállt, ő meghalt.

agung1.jpg

Szeptember utolsó péntekén szökőár pusztított Indonéziában, a halálos áldozatok száma átlépte az 1200 főt. Akad közöttük egy különleges személy: Anthonius Gunawan Agung talán még élhetne, de ő inkább feláldozta magát, hogy egy repülő biztonságosan elhagyhassa az életveszélyes területet.

– Gyere már, meneküljünk – ilyesmit kiabálhattak társai az irányítótoronyban szolgálatát végző légi irányítónak, aki azonban úgy döntött, végigkíséri az épp induló járat startolását. Mindenki, ő is tudta, mi következik, de mire elhagyta a helyét, már nem volt menekülési útvonal, így kiugrott az összeomló toronyból. A mentőcsapatok megtalálták, de már nem tudták megmenteni az életét.

– Ő volt a mi őrangyalunk – fogalmazott a hősről Ricosetta Mafella, annak a gépnek a kapitánya, amelynek 147 utasa talán nem látta, de a személyzet a levegőből figyelte, ahogy a szökőár eléri a partot. – A felszállás engedélyezve – ezek voltak Anthonius Gunawan Agung utolsó szavai a rádióforgalmazás szerint. A kapitány a hullámokat látva próbált kapcsolatba lépni a légi irányítással, de cska utólag tudta meg, miért nem kapott választ.

– Agung a feladatának szentelte magát élete végéig, nem hagyta el a tornyot, amíg a gép fel nem szállt – erősítette meg az információt az Air Navigation Indonesia képviselője.

Indonéziában máris hősként tisztelik elkötelezettségéért, bátorságáért. "Safe flight to Heaven, Agung", terjed az üzenet a közösségi médiában, ami annyit jelent: biztonságos utat a mennybe!

(Forrás: BBC via Index.hu, illusztráció: Youtube.com)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása