Írországban menő ateistának lenni
SZEMlélek 2018. augusztus 27.

Írországban menő ateistának lenni

Döbbenetesen keresztényellenes állam – így fogalmazott a SZEMlélek egyik Dublinban élő olvasója a most lezárult pápalátogatás helyszíne kapcsán. Az ő tapasztalatokon alapul írását közöljük.

yes.jpg

Írországban nemcsak a katolikus egyház van bajban, hanem a kereszténység általában. A pápa ellen elképesztő hadjárat folyt hónapok óta, és ami óriási különbség a magyarországi katolikus-, valamint pápaellenesség és az itteni között, hogy Magyarországon ez a kormány részéről tudatosan gerjesztett folyamat, itt viszont nagyon komoly múltbéli sérülések vannak. Ami viszont abszurd, hogy a pápaellenes megmozdulások nem az ezeket a sérelmeket elszenvedettek részéről kerülnek kezdeményezésre, hanem jórészt a fiatal, 15-20 éves jobboldali érzelmű írektől, akiknek nem az a bajuk a pápával elsősorban, hogy milyen politikát képvisel, hanem óriási menőség ateistának lenni. Tehát itt maga az ateizmus eszméje hódít elképesztően, ami elég ijesztő, ismervén az ír fiatalok képességeit.

Azt is tudni kell, hogy a híradások előszeretettel lovagolják meg, hogy mennyire kevesen voltak a Családok Világtalálkozójának záró szentmiséjén. Mióta a szentmisén való regisztráció kötelező jellege publikálva lett, a pápaellenes csoportok készültek rá, hogy amint megnyílik a regisztráció, azonnal lefoglalnak rengeteg kamu jegyet, hogy minél kevesebb ember menjen el. Így is lett. Nagyjából 3 napig lehetett regisztrálni az eseményre, és több mint 100 ezer hamis regisztrációt végeztek el, ezért nem jutott el az eseményre, aki pedig szeretett volna jelen lenni.

Ami a szexuális zaklatásokat illeti: ahhoz képest, hogy itt, Írországban ez valós probléma volt, a legkevésbé ezt vetik a pápa szemére. Mindazonáltal fontos látni azt is, hogy 10-20-30 évvel ezelőtti történések miatt támadják a pápát, pedig őt egy személyben ezért nem lehet felelősségre vonni. Az is tény, hogy ezeknek az eseteknek a feltárásában a Vatikánnak teljesen mértékben közre kell működnie. Mindezek mellett amit a pápa tett, az az improvizatív gesztus, hogy a bűnbánati résznél anélkül, hogy bárkivel egyeztetett volna, felolvasta azt a levelét, amiben bocsánatot kér az egyház által elkövetett sok-sok bűnért, szerintem példa nélküli. Én legalábbis sosem hallottam még, mondjuk, politikusokat, vagy más egyházak vezetőit töredelmesen bocsánatot kérni, és elismerni mindazokat a szörnyűségeket, amiket elkövettek a hatalom képviselői. De ez senkit nem érdekel, Írországban végképp nem.

Szeretném még megemlíteni miniszterelnökünk üdvözlő beszédét, ami szerintem a legjobb beszéde volt megválasztása óta, a megérkezés napján tartott beszédét a pápának, valamint a Ferences menedékházban való látogatásáról. Ezek szintén nagyon fontos momentumok voltak.

Itt, Írországban a katolikus hit egyedüli reménysége a a külföldről érkezőkben, bevándorlókban van. Jelenleg mi képviseljük itt a katolikus egyházat, a kereszténységet - kínaiak, indiaiak, lengyelek, románok, filippínók, afrikaiak, magyarok...

Tihanyi Péter

(Kép forrása: elcopernico.com)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása