Dublinból jelentjük: cirógatás, Isten álma és apró csodák
Gőbel Ágoston 2018. augusztus 27.

Dublinból jelentjük: cirógatás, Isten álma és apró csodák

A Családok Fesztiváljával, majd pápai szentmisével zárult a Családok IX. Világtalálkozója. Utóbbi eseményen azt is megtudhattuk, hogy a jubileumi, tizedik találkozónak 2021-ben Róma ad majd otthont.

csal3.jpg

A Családok Fesztiválja hosszú ideje a legszínesebb programja a családok világtalálkozójának. Ennek megfelelően izgatottan sétáltunk az autók elől szinte teljesen elzárt Dublin utcáin. Gyerekek, nagymamák, fiatal házaspárok, idősek és ifjak - hasonló érdeklődéssel és lelkesedéssel haladtunk a Croke Park stadionja felé. Csoportunknak volt egy plusz belépője, ami végül egy kedves hölgynél landolt, aki egyenesen New Yorkból repült ide, hogy részt vegyen a Családok Világtalálkozóján. Beszélgetésbe is elegyedtünk vele és hívtuk, ha már ennyire szeret utazni, jöjjön el 2020-ban Budapestre az Eucharisztikus Kongresszusra. Örömmel vette a meghívást, ahogy az a püspök is, akihez állítása szerint pont akkor léptünk oda, miután arról beszélgetett valakivel, miként lehetséges, hogy ő még sosem volt eucharisztikus kongresszuson. Hát, most itt a lehetőség! Hasonló "csodákat" a fesztivál során is megtapasztaltunk. Írország csillagos ötösre vizsgázott ezen az estén, gazdag kultúráját és hitéletét magával ragadó produkciókon és mély lelki tanúságtételeken keresztül mutatta be. Hallhattunk kilencedik századi ír himnuszt, de felcsendült az R.E.M. együttes népszerű slágere, az Everybody hurts, vagy Pharrell Williams dala, a Freedom is. Az utóbbi éneket egy különösen erős tanúságtétel követte, mely során egy menekült köszönte meg Írországnak, hogy új hazát és új életet adott neki és családjának.

Nem sokkal később a Riverdance táncos előadása következett, mely során nemcsak a színpadon táncoltak az ír sztepp legprofibb képviselői, hanem a stadion széltében-hosszában több száz gyermek csatlakozott hozzájuk. Túlcsordult az öröm: az előadást ovációval, talpon állva ünnepelte a közönség. Ebbe a légkörbe érkezett Ferenc pápa, aki a hátralévő időben velünk együtt tapsolt és örült a fellépő táncosok, énekesek, zenészek produkcióinak és hallgatta meghatottan öt család tanúságtételét, akik a világ minden részéről érkeztek Dublinba. Szó volt a technika kihívásairól, az apák felelősségéről, a nagyszülők szerepéről a nevelésben és a háborúk által csonkává zúzott családokról. Közben megfért egymás mellett Bob Dylan dala és afrikai népi ének, az Andrea Bocelli által énekelt Ave Maria és a dublini hajléktalanok kórusa. Valóban, mint egy család.

csal2.jpg

– Kedves családok, ti alkotjátok Isten népének túlnyomó többségét. Milyen képet mutatna az Egyház nélkületek? Szobrokból álló Egyház, egyedülálló emberekből álló Egyház lenne – kezdte beszédét Ferenc pápa, aki ezúttal sem ragaszkodott papírra írt szövegéhez, többször beszélt spontán gondolatai alapján. – Gyakran előfordul, hogy megharagszunk egymásra, és szeretnénk kibékülni, de nem tudjuk, hogyan tegyük. Zavarban vagyunk, nem tudjuk, hogyan béküljünk ki, de ki akarunk békülni. Pedig nem olyan nehéz ez! Igazából könnyű! Cirógasd meg a másikat, s már meg is történt a kibékülés. Szívesen szoktam arról beszélni, hogy a családban meg kell tanulnunk három szót: „bocsánat”, „kérlek”, „köszönöm”. Amikor veszekedtél otthon, mielőtt ágyba mész, gondolkodj el, hogy bocsánatot kértél-e, és mondtad-e, hogy sajnálod. Mielőtt befejeződik a nap, ki kell békülni!

A következő gondolattal zárta szombati beszédét. – Késő van, fáradtak vagytok, én is az vagyok. De hadd mondjak még egy dolgot! Ti, családok, az Egyház és a világ reménye vagytok! Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek a saját képére és hasonlatosságára teremtette az emberiséget, hogy részesévé tegye szeretetének, hogy az emberiség a családok családja legyen, és annak a békének örvendhessen, amelyet egyedül ő adhat meg. Az evangélium melletti tanúságtételetekkel segíthetitek Istent, hogy megvalósíthassa álmát. Hozzájárulhattok ahhoz, hogy Isten gyermekei mind közeledjenek egymáshoz, hogy növekedjenek az egységben, és megtanulják, mit jelent az egész világ számára egyetlen nagy családként békében élni.

Így indultunk haza, hetvenezred magunkkal. Másnap emblematikus helyre vitt utunk, hiszen 39 évvel ezelőtt II. János Pál pápa is abban a Phoenix Parkban mutatott be szentmisét, ahova most Ferenc pápa szólította a családokat. Több százezer hívő gyülekezett a szabadtéri oltár előtt. A szentmise megkezdése után, a bűnbánati résznél Ferenc pápa váratlanul felolvasott egy üzenetet, melyben bocsánatot kért a papok, egyházi intézmények és az írországi katolikus egyházi vezetők bűneiért, amelyeket a rájuk bízott hatalommal visszaélve követtek el. A teljes szöveget le is közöltük a SZEMléleken, ide kattintva olvasható. Ferenc pápa külön bocsánatot kért a szexuális zaklatásokért és azért is, hogy ezeket az egyház el akarta tussolni, a klérus pedig csendben maradt. Minden egyes bocsánatkérés tapsot kapott az összegyűlt hívektől. Így jeleztük, mi is csatlakozunk az elhangzottakhoz! A Szentatya ezt követően homíliájában arról beszélt, hogy minden embernek és minden családnak vissza kell térnie a legfőbb forráshoz, az örök élet igéjéhez. – Amikor arra készülünk, hogy folytassuk saját utunkat, újítsuk meg hűségünket az Úrhoz, és ahhoz a hivatáshoz, amelyre valamennyien meghívást kaptunk. Magunkévá téve Szent Patrik imáját mondjuk mindnyájan örömmel: „Krisztus bennem, Krisztus mögöttem, Krisztus mellettem, Krisztus alattam, Krisztus felettem.” A Szentlélektől kapott örömmel és erővel mondjuk bizalommal Jézusnak: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68).

csal1.jpg

Ezek az intelmek segítenek most minket tovább. A Családok IX. Világtalálkozójának hivatalosan is vége. Három év múlva Rómában találkozunk, addig az itt szerzett tapasztalatok gazdagítanak és segítenek minket. A dublini találkozó sok témát dobott be a köztudatba, ezek közül a család értékeinek védelme, a bocsánatkérés fontossága és a visszaélések elleni küzdelem mindenképp kiemelkednek. Bízzunk benne, hogy nemcsak meghallgattuk, hanem okos szívvel, tevékenyen tovább is visszük ezeket a tematikákat – a családokért, a társadalomért.

Gőbel Ágoston

süti beállítások módosítása