Anyai gondolatok a nyár végéhez és 40 felé közeledve.

Van még egy kis időm, amíg megérkezik. Előbújt a női énem, gyorsan lefogyok addig, van rajtam pár kiló pluszban, a többi én vagyok. Nehogy úgy találjon rám, hogy nem vagyok formámban. Pont be lehet hozni a lemaradást, napozom, mert a szolit nem szeretem, de barnulni jó lenne. Mennyire durva, hogy mindjárt itt a nyár vége, én meg szinte fehér vagyok! Listát kellene írnom, mit kell befejeznem, mindjárt kopogtat, hogyan nyissam így ki az ajtót? Mit fogok érezni? Vele más lesz minden? Bízom abban, hogy együtt leszünk sok éven át, de most valahogy félek. Visszagondolok az eddigi életemre, mit sikerült befejeznem, mi volt az, ami elmaradt. Elszórakozott vizsgák, többre is vihettem volna. Miért nem írtam meg azt a könyvet, miért nem éltem a nagy lehetőséggel, most büszkén várakozhatnék.

Szülővárosomban vagyok. Van időm gondolkozni, még egy fagyit is eszem közben, anya készítette. Ritka pillanat, nem rohanok, teljes az idill, csak a gondolataim csapkodnak a fejemben. A fagylaltot sosem szerettem igazán. De ez más, tejszínes-mazsolás, megbolondítva anya ízeivel, kertből szedte hozzá a mentát, a chilis szilva és a levendulás baracklekvár is jól sikerült, az is van a tetején. A nagykárolyi házunk udvara szép. Buja növénytenger, illatozó fűszerkert, a bazsalikom illatát körbeviszi a szél. Napozóágyam a szivarfa és a muskátli szomszédja, kellemes a szemnek oldalra nézni. Meztelen gyerektalp tipeg a puha fűben. Négy kis talpacska. Tipegésből futás lesz, ezer közül megismerem a trappolásuk zaját. Enyémek. Mind a négy.

– Anya, mit csinálsz? Ne írjál, játszunk tornászosat! Te engem utánozol, edző leszek! Jó?
– Jó. Pont ez kell nekem. Le kell dolgoznom a fagyit, a sok házi lekvárral együtt.

Röhögnek rajtam, benne vannak a mókában. A négy kis talpacska fáradhatatlan, én meg összeesem a nagy ugrálásban. Négy talp! Kicsinykék, puhák, hosszú ujjacskákkal. A négy most már nem is félelmetes. Akkor sem, ha mindjárt csatlakozik hozzá egy nulla is. Negyven, gyere! Egy hónap múlva bemutatom neked az én kincseimet! Éppen a Családok Évében érkezel hozzám, belecsöppensz a világomba, ahol van könnyes szem a nevetéstől, meg néha nevetés nélkül is. Van aggodalom szeretteim iránt, felszabadultság, lelkes törődés, virágok, fák, illatok. Van hit a jóban. Kifogyhatatlanul.

Jó lesz ez, kedves 40! De előre szólok, légy türelmes velem, későn érő típus vagyok!

Adorján Andrea