Mit szólnál egy fitnesz lelkigyakorlathoz?
SZEMlélek 2018. június 21.

Mit szólnál egy fitnesz lelkigyakorlathoz?

Sportcipő, gyónás, könnyed együttlét bor mellett, szemlélődő ima, nordic walking, mindez papoknak – ezt bizony nem láttuk jönni...

fitnesz.jpg

– Sok egyházi emberben: papban és lelkipásztorban él a vágy, hogy lépést tegyen az egészséges életmód irányába. Ahogy a lelki életben, úgy a testtudatosságban sem könnyű megtenni az első lépést, vagy éppen kitartani az elkezdett változásban. A lelkigyakorlat kezdőknek és haladóknak szeretne segíteni ebben: délelőtt sport- és egészségügyi szakemberek segítségével elméleti és gyakorlati bevezetést adunk az egyes mozgásformákba az életkornak és edzettségi szintnek megfelelően a bencés gimnázium tornatermében. Délután egyéni és közös munkában a szerzetesi hagyomány mentén tekintünk rá hivatásunkra és Krisztus-kapcsolatunkra – olvasható a Pannonhalmi Bencés Főapátság honlapján az indoklás, hogy mi a csuda is akar lenni ez az első hallásra talán túlontúl "kúl" programnak tűnő kezdeményezés. Pedig nincs itt semmi hókuszpókusz: embereknek szerveznek lelki programot a szerzetesek, akik történetesen papok.

Az érdeklődő lelkipásztorok IDE KATTINTVA tájékozódhatnak a június 26-29. között tartandó esemény részleteiről.

Az sem marad ki a jóból, aki nem tagja a katolikus papságnak: július 16-19. között is lesz fitnesz lelkigyakorlat Pannonhalmán, erre az elmélyült, edzős "lazításra" a 18-30 év közötti fiatalokat hívják. Utóbbi alkalommal lesz cross fit, párbajtőr, labirintusjárás, önreflexiós séta is, az elmaradhatatlan "könnyed együttléttel" fűszerezve.

Irány Pannonhalma, legyen fitt nyarunk!

süti beállítások módosítása