Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?!
Az argentin Javier Olivera és Marie de la Sagesse gyermekkoruk óta ismerték egymást, katolikus családban nőttek fel, sőt, szüleik is jó barátok voltak. 19 évesen, fiatal felnőttként találkoztak ismét, amikor a fiú már távol járt a hittől, de újbóli találkozásuk alkalmával a lány tiszta, egyszerű hite és az, ahogy meg is tudta védeni álláspontját, lenyűgözte a fiút. Javier megtérése után járni kezdtek, majd eljegyezték egymást és már az esküvőjüket tervezgették.
A lavinát Marie bátyja indította el, aki meglepve az egész családot, bejelentette, hogy szemináriumba megy. Beköltözése napján Marie és Javier vitték őt a papnevelő intézet városába és pár napot a környéken töltöttek barátaik látogatásával.
– Amikor ismét találkoztunk, arról beszélgettünk, hogy mennyire hihetetlen, hogy Marie bátyja mindent maga mögött hagyott: a lehetőséget, hogy családja legyen, a karrierjét, mindent! Elgondolkodtunk azon, hogy mi történne, ha Isten minket is a megszentelt életre hívna el. Először mindketten nemet mondtunk, mert hát olyan szép jegyességben éltünk és már az esküvőre is vásároltunk ezt-azt – emlékszik vissza Javier atya. De a gondolat egyiküket sem hagyta nyugodni.
– Mi lenne, ha Isten elhívna engem is, ha el kéne hagynom mindent, de miért is ne lehetnék pap?! Honnan tudhatom, hogy a mennyországba engem a papi élet vagy a házas élet vezet? Hol tehetem a legtöbb jót? – amikor Javier megosztotta kétségeit kedvesével, akkor derült ki számára, hogy a lány is ugyanezek a kérdések nyugtalanítják. Ám az egyetemi tanulmányaik befejezéséig nem döntött egyikük sem, így még 2 évük maradt arra, hogy megfontolják, hogyan tovább.
– Hosszú ideig tartott a bizonytalanság, legalább 2 évig, mikor Isten világossá tette előttem, hogy a szerzetesi élet az én utam, és kétség sem maradt bennem eziránt – emlékszik vissza Marie, aki tanulmányai befejezése után a szerzetesi hivatás mellett döntött, egykori vőlegénye pedig a papságot választotta.
– Különleges kegyelemnek tartom azt, hogy mindkettőnket elhívott az Isten szinte egyazon az időben. Olyan kedvesen és figyelmesen tette ezt az Isteni Gondviselés, aki egy részletet sem hagyott ki az életünkből. És amit igazán nagyra értékelek még, hogy mai napig barátok maradtunk Javierrel, és nemcsak mi, hanem családjaink is.
