A katolikus egyházfő újabb határozott lépéseket tesz a lelki sebek gyógyítása és a visszaélések felszámolása felé vezető úton.
Öt chilei katolikus lelkipásztor látogat el június 1-3. között a Szent Márta Házba, akik hatalmi, lelkiismereti és szexuális visszaélések áldozatává váltak. Elkíséri őket két olyan pap, akik jogi és lelki segítséget nyújtottak nekik, valamint két olyan laikus személy, akik ugyancsak érintettek a Fernando Karadima nevű pap (ő látható a képen) és mások által okozott szenvedésben.
Az egy hónapja szerveződő találkozó fontos lépés Ferenc pápa részéről, amely segítheti a sebek gyógyulását és az újabb botrányos esetek megelőzését.
A közelgő találkozóval lezárul a visszaélésekkel kapcsolatos találkozók első köre, amely egy adott chilei plébániához kapcsolódó esetek áldozatait érinti. A Vatikán közleménye hozzáteszi: nem kizárt, hogy hasonló találkozókat fognak szervezni a jövőben.
Ferenc pápa közvetlenül kívánja kifejezni, hogy közel áll a megsebzettekhez, közös programokon való részvétel mellett személyesen is meghallgatja őket, egyben kéri Chile katolikus híveit, különösen az érintett egyházközségek tagjait, hogy a nyár első napjaiban ők is kapcsolódjanak be lélekben a gyógyulást célzó találkozóba.
(Kép forrása: franciscanmedia.org)