Cipő és szarkofág
SZEMlélek 2018. május 22.

Cipő és szarkofág

A British Múzeum egyiptomi kiállításán vitrinbe került egy pár futballcipő is.

salah.jpg

Az egyiptomi Mohamed Salah a Liverpool FC csatára. 32 gólt szerzett a Premier League-ben, amivel egyrészt rekordot állított fel – még soha senki nem lőtt ennyi gólt az angol első osztályú bajnokságban egy szezonban -, másrészt természetesen ő lett az idei szezon gólkirálya. Ennek köszönhetően megkapta az ezért járó aranycipőt. De arra még ő sem számított, hogy a világ egyik legjelentősebb múzeuma többezer éves szarkofágok és egyéb felbecsülhetetlen értékű lelet között kiállítja egy vitrinben a futballcsukáját.

– Ezek a cipők elmondják egy modern egyiptomi ikon történetét, amely ráadásul Angliához köthető, de az egész világon tudnak róla – mondta Neal Spencer, a kiállítás kurátora a sajtónak. – Részei annak a projektünknek, amely a többezer éves egyiptomi kultúra mellett a 20. és a 21. század Egyiptomát is bemutatja a dizájntól a kereskedelemig, a szórakoztatástól a futballig.

salah1.jpg

Nyilván az egésznek nincs nagy jelentősége, nem kell túl komolyan venni. De azért, ha egyiptomi lennék, nem biztos, hogy nagyon boldog volnék. Szembesülni azzal, hogy a világ egykoron legjelentősebb kultúrája most erre lehet büszke, felemás érzés. Rendben, nyilván nem lehet annak a nyomába sem érni, amit ez a nép – illetve egy másik, de ezt most hagyjuk – az ókorban megalkotott, de legalább ne is próbálkoznánk vele! Nyilván nagyon büszke lennék, ha egy magyar labdarúgó lenne az angol gólkirály, de nem szeretném, ha a cipőjét kiállítanák a parlament kupolatermében, a koronázási ékszerek mellé.

gtg.jpgTalán a British Múzeum kurátorai is csak a reklám miatt csinálták az egészet, mert a cipőket csupán a május 26-án rendezendő BL-döntőig állítják ki, amikor a Liverpool a Real Madriddal találkozik. A szarkofágok viszont az eredménytől független maradnak. Csak az értékek változékonyak…

Gundel Takács Gábor

(Képek forrása: British Museum)

süti beállítások módosítása