Van, amit megtudhatsz a wikipédiáról, van, ami "köztudott", de nem igaz, és van, amit valóban tudni szeretnél a Vatikánról, de választ még sosem kaptál rá.
1. Hányan élnek a Vatikánban?
Pontosan 605 fő a Vatikánvárosi Állam népessége.
2. Ebből hányan papok?
A 605 "vatikániból" 62 fő világi Krisztus-hívő, rajtuk kívül még ott a Svájci Gárda 105 tagja. A maradék 438 lakos azonban mind bíboros, püspök, pap vagy szerzetes.
3. Hány ember dolgozik a Vatikánnak?
Mikor évekkel ezelőtt e kérdést egy újságíró XXIII. János pápának szegezte az azóta szentté avatott egyházfő némi gondolkodás után így felelt: "Nagyjából a felük."
Valójában a Vatikánban "csupán" 4810 ember dolgozik. Köztük a Szentszék alkalmazottai, akik a pápa pasztorációs munkatársai a világban, illetve a Vatikánvárosban dolgozók. Mert mint minden más városban, így a Vatikánban is van bolt, múzeum, bank és így tovább.
A Szentszék összesen 2880 főt foglalkoztat a világban 65 különböző szervnél, többek közt a vatikáni kongregációkban, a kúrián, a követségeken, az irodákban. De ha ebből csak a Vatikánvárosban dolgozókat nézzük, a számuk 1930 fő.
4. Hány templom van a Vatikánban?
A jól ismert Szent Péter-bazilikán kívül még 6 templommal rendelkezik e törpeállam, köztük a bazilika altemplomában kialakított magyar kápolnával.
5. Hány múzeum található az állam területén?
Összesen 54 galéria tartozik a Vatikáni Múzeum neve alatt egyesülő komplexumhoz, ahol összesen nagyjából 70 ezer műalkotás található, amiből csupán 20 ezer van kiállítva. Jelenleg 640 fő dolgozik a múzeumokban, 40 különféle területen, köztük irodai dolgozók, tudományos munkatársak és restaurátorok.
6. Hány épülete van?
Hivatalos adat nincs róla, de tekintve méreteit, a 0,44 négyzetkilométeren valószínűleg nem túl sok fér el. Ezért sem meglepő, hogy a Vatikánhoz tartozó 13 épület az állam határain kívül, Rómában található, köztük a pápák nyári rezidenciája, a Castel Gandolfo is.
7. Hány rádióállomással rendelkezik?
Csak eggyel, a Vatikáni Rádióval, s annak különböző csatornáival. Az állomást maga a rádió feltalálója, az olasz Guglielmo Marconi alapította 1931-ben. Az interneten 38 nyelven érhetőek el adásai, amelyet a világ 59 országából 355 munkatárs készít.
8. Hány TV csatornája van a Vatikánnak?
Egy sem! De létezik egy Vatikán Televízió Központ, egy televíziós produkciós iroda, amit azért hoztak létre, hogy a pápa tevékenységeiről beszámoljon, adását különböző csatornákon közvetítse, és nemcsak a tévében, de az interneten és a YouTube-on is elérhető.
9. Milyen idős a Vatikánvárosi Állam?
A lateráni egyezménnyel jött létre az állam 1929. február 11-én. A Szent Péter-bazilika és a tér Néró császár egykori kocsiversenypályája helyén épült, ahol a hagyomány szerint Szent Pétert keresztre feszítették.
10. Miért éppen a Szent Péter-bazilika a pápa székesegyháza?
Tévedés, hogy ez lenne az, hiszen Róma püspöke, az ő székesegyháza a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház Rómában, ami ugyan a Vatikánon kívül van, de az államhoz tartozik.
11. Hány bankautomata van a Vatikánban?
A válasz talán nem meglepő része, hogy csak egy, de ami csodálkozásra adhat okot, hogy az is latin nyelven működik!