Az államfő meglátogatta az országgyűlés alakuló üléséről távozóban tüntetők egy csoportja által inzultált református egyházi vezetőket.
Áder János úgy fogalmazott: mivel egy hete hiába vár a bocsánatkérő nyilatkozatra, "ezért a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolózó politikusok helyett" megköveti Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnökét és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát. Hozzátette: az egyházi vezetők az ő meghívására vettek részt az Országgyűlés alakuló ülésén.
A véleménynyilvánítás szabadsága alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. A köztársasági elnök szerint ennek a szabadságnak azonban "világos határa van", amely "ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát".
Elmondta: ez a harmadik alkalom, hogy hasonló ügyben a nyilvánossághoz kell fordulnia. Először 2012 júniusában kellett felemelnie a szavát, amikor Schweitzer József nyugalmazott főrabbit érte atrocitás az utcán, másodszor pedig négy esztendővel ezelőtt, amikor Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok elnökét támadták meg.
(Forrás és fotó: MTI)