Javítanak vagy rontanak az egyházi iskolák a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási esélyein? Ennek a ritkán felvetett dilemmának járt utána elemzésében tanodavezető vendégszerzőnk, Asztalos György.
Írásomban azt szeretném vizsgálni, hogy az egyházi iskolák milyen mértékben veszik ki a részüket az alacsony státuszú gyerekek képzésében az állami iskolákhoz képest.
Keresztény emberként nagyon fájnak az egyházat ért kritikák. Sokszor azt a vádat hallom, hogy az egyházi iskolák kiválogatják a legjobb gyerekeket, így több problémás gyerek jut az állami iskolákba, amely összességében negatív hatással van az oktatásra. Fájnak ezek az állítások, hiszen tudom, hogy sok keresztény ember dolgozik a nehéz helyzetben lévőkért. Elég csak Teréz anya nővéreit, Böjte Csaba atyát, a Baptista, vagy a Máltai Szeretetszolgálatot említeni. Biztosan tudom, hogy az egyházak, mivel Krisztus követői, fokozott figyelmet fordítanak az elesettekre is.
Szeretném tényszerűen körüljárni ezt a kérdést. Adataimat igyekeztem a megfelelő súlyú tanulmányokból összeszedni.
Globális válaszokat a feltett kérdésre könnyű adni, hiszen vannak országos adataink, azonban amikor helyi szinten vizsgáljuk a statisztikákat kitűnik, hogy az országos szinten kis százalékbeli eltérések lokálisan nagyon sok esetben óriási különbségeket produkálnak.
A katolikus egyház az oktatásról határozott álláspontot képvisel. „A katolikus iskola sajátos jegye, hogy mindenki iskolája, különösképpen a legkisebbeké. Ez a tulajdonsága egyházi jellegében gyökerezik. A történelem tanúsága szerint a katolikus nevelő-oktató intézmények azért jöttek létre, hogy feleletet adjanak a szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok szükségletére.” és „szenvedélyes szeretettel akarja felajánlani mindenkinek, főleg a legszegényebbeknek és a peremre szorultaknak egy olyan nevelés lehetőségét, amely munkára képesít, valamint emberi és keresztény képzést jelent”.[1]
1. Mi a valóság? Kevesebb-e a hátrányos helyzetű tanuló az egyházi iskolákban – arányaiban – mint az államiakban?
Amíg országosan az állami iskolákban a családi háttérindex -0,19, a roma tanulók aránya 15,16%, addig az egyháziban ugyanezek a számok +0,16, ill. 10,17%.[2] (A családi háttér-index egy komplex mutató, amit a kompetenciaméréssel egy időben felvett háttérkérdőívek alapján számolnak. Ez olyan dolgokra kérdez rá, mint például a család jövedelme, a szülők iskolai végzettsége, a család otthonában lévő könyvek száma, tanulási támogató környezet, stb. Ráadásul ez jobb átlagot mutat ott, ahol a számításban a leghátrányosabb helyzetűek adatai meg se jelennek, hiszen ők nem tudják kitölteni a kérdőíveket!)
Hasonló arányokat mutat a diplomás anyák aránya az állami általános iskolában 21,5% , az egyháziban 26%.[3] Helyi szinten ennél sokkal rosszabb a helyzet, az eltérés általában lényegesen magasabb. Mivel az egyházi iskolák aránya a szegényebb régiókban magasabb, ezért hiába sokkal nagyobb ezeken a helyeken az egyházi és állami iskolák közötti különbség, ez az országos átlagban 5%-ra csökken!)[4]
A TÁRKI 2016-ban megjelent tanulmánya arra is választ ad, hogy az elmúlt 6-7 évben, amikor az egyházi iskolák száma jelentősen nőtt,[5] ez a helyzet nem javult: „Külön figyelemre méltó, hogy annak ellenére, hogy az egyházi általános iskolai oktatásban tanulók aránya a legszegényebb régiókban és kisebb településeken nőtt a legnagyobb mértékben, az egyházi oktatásban tanulók összes diákon belüli és a különböző hátrányos helyzetű csoportokon belüli arány közötti távolság alig változott 2010 után a korábbi időszakhoz képest. Vagyis, úgy tűnik, hogy az egyházi általános iskolák a szegény régiókban és a kisebb településeken is a relatíve kedvezőbb helyzetű diákokat részesítik előnyben.”[6]
2. Előfordulhat-e, hogy egyes egyházi iskolák rontják a hátrányos helyzetű tanulók tanulási esélyeit?
Nézzünk egy kitalált, de életközeli példát! Egy faluban van két állami iskola. Mindkettőben 25-25%-ban alacsony státuszú gyerekaránnyal. Az egyik iskolát átveszi az államtól az egyház. Az állami iskolába ezután is kötelező lesz mindenkit felvenni, viszont az egyházi iskola innentől megválogathatja a tanulóit. Az egyházi iskolában a hátrányos tanulók száma 10%-ra csökken, az államiban 40%-ra nő. Ez azt jelenti, hogy az állami iskolában sokkal nehezebb lesz tanítani, az egyes tanulók átlagai is romlani fognak, vagyis a hátrányos helyzetű tanulók tanítási színvonala romlik. Össztársadalmi szinten is romlanak az eredmények, hiszen a két iskola kompetencia méréseinek átlaga ebben az új helyzetben alacsonyabb lesz, mint az egyházi iskola megjelenése előtt.[7]
Továbbá az alacsony pedagógusbérek miatt a hátrányos helyzetű régiókban nagyobb a tanárhiány és jelentősen nehezebbek a feladatok is, így a pedagógusok a könnyebb munkát fogják keresni ugyanazon bérért. Vagyis az egyházi iskolák még a tanárok közül is jobban válogathatnak, ami tovább rontja a hátrányos helyzetű tanulók esélyeit. (Természetesen a szabad iskolaválasztás miatt az állami iskolák is részt vesznek a szegregációban, hiszen pl. egy kisváros állami iskolái között is nagy különbségek lehetnek.[8])
3. Miért alakult ki ez a helyzet, mennyiben felelősek ebben az egyházak?
Egyházi iskolák létrejöttét sokszor azon rétegek szorgalmazták, akik magas érdekérvényesítő képességgel rendelkeztek, tehát ebből is érthető, hogy jobb átlagosan az egyházi iskolákban a családi háttér. Jelentős növekedést hozott az is, hogy az önkormányzatok - mielőtt az állam átvette az iskolákat - úgy igyekeztek megszabadulni az iskolafenntartás költségeitől, hogy átadták azt valamelyik egyháznak.
A következő ábrán látszik, hogy az Európai országokban az alapfokú oktatásban mekkora az egyházi, ill. magánoktatás szerepe.[9]
A magán- vagy egyházi oktatásban tanulók aránya az európai országokban, 2013 (%):
Ha az egyházi általános iskolák válogathatnak, akkor válogatni is fognak a gyerekek között[10], és minden szülő érdeke, és kötelessége megpróbálni a jobbik iskolába íratni a gyerekét.[11] Ezért igazán a szülők nem hibáztathatók, még akkor sem, ha ismerik az eddig leírt indokokat.
4. Hogyan csökkentheti az állam az egyenlőtlenségeket?
A kialakult helyzetet azzal lehetne ellensúlyozni, ha olyan ösztönző, motiváló tényezőket nyújtanának a kreatívabb pedagógusok számára, amellyel inkább választanák a nehezebb iskolai feladatokat. Amennyiben az állami iskolában több kreatív tanár marad meg, úgy az integrálásban is nagyobb sikerrel járnának, valamint a jobb képességű diákok számára sem lenne kérdés az iskolaválasztás.
Ha az állami iskolák megfelelően kezelnék az integrációt, kisebb arányban jönnének létre azon egyházi iskolák, amelyeket nem a keresztény emberek jogos igénye hoz létre. (Pl. Lengyelországban, ahol köztudottan nagyobb a magukat hívőknek vallók aránya, arányaiban sokkal kevesebb egyházi iskola van, mint Magyarországon.)
5. A 22-es csapdája
Sokan örültek annak a tendenciának, hogy az egyházak egyre több iskolát birtokolnak, hiszen jobban lehet majd keresztény értékeket közvetíteni ezáltal. Hálásak lehetünk az állam támogatásának kicsit a rendszerváltás előtti üldöztetés jóvátételét érezzük benne.
A csapda viszont abban áll, hogy nincs elég kereszténységben elkötelezett szülő, akiknek gyerekei betölthetnék a keresztény iskolákat, sem tanár, aki ott taníthatna. Így az integrálásra képtelen, agyonterhelt tanárokkal működő iskolákból menekülni vágyók menhelyei is lettek egyes egyházi iskolák, önkéntelenül is erősítve a szegregációt és még nehezebb helyzetbe hozva a menekülésre képteleneket.
Az egyházaknak, mint fenntartóknak érdemes lenne elemezni a kialakult helyzetet és a fent idézett irányelvek alapján, megoldási javaslatokon gondolkodni. A változtatás ebben a helyzetben nem várható el alulról, hiszen az egyházi iskolába járók szülei ellenérdekeltek,[12] éppen ezért lenne szükség a keresztény irányelveket megfontolva központi döntéseket hozni.
Nézzünk egy konkrét helyet és javaslatot! Egy nagyobb városban[13], ahol egy mélyszegénységben élőknek létrehozott tanodát vezetek, elemeztem a település hét általános iskoláját az Országos Kompetenciamérés adatai alapján. Itt is látszik, hogy az állami iskolák között, és a legjobb állami iskola és az egyházi iskola között is nagy a különbség.[14] Például az állami iskolákban azoknak, akik a nyolcadikos kompetenciamérésben matematikából az elmúlt öt évben nem teljesítették a harmadik szintet - vagyis funkcionális analfabéták - 5,4% és 25,2 % között mozog az aránya. Ez az egyházi iskolában 1,4%.
Íme, más adatokkal is kiegészített táblázat:
A szabad iskolaválasztás miatt, a jobb érdekérvényesítéssel és tudatossággal rendelkező szülők átlépik a körzethatárokat. Így alakulhatott ki az állami iskolák között is a nagy különbség. Természetesen a más körzetből jött gyerekeket leginkább akkor fogadják be az iskolák, ha arra számítanak, hogy az iskola státuszát emelik.[16] Ebben a városban jól látszik, hogy hátrányos helyzetű tanulókat egyáltalán nem fogad be az egyházi iskola. Ez természetesen ellenérzést kelt - többek között - a többi iskola vezetésében. A helyzetet az is rontja, hogy az egyházi iskolából eltanácsolt gyerekeket is kénytelen a körzeti iskola fogadni.
Itt az lehetne – véleményem szerint – egy elfogadható és méltányos javaslat, ha az egyházi iskola olyan mértékben fogadna be hátrányos helyzetű gyerekeket, hogy az a városi átlagnál ne legyen kevesebb. A gyakorlatban két-három főt jelentene osztályonként. Természetesen ez nem megy áldozathozatal és munka nélkül.[17] Viszont mindenki nyerne, hiszen ennyi gyereket az iskola tudna integrálni. A többi gyermek megtanulná elfogadni, megérteni a más szubkultúrából érkezett társait, ami égetően fontos az egyén és a társadalom számára is. Még a szegényebb gyerekek osztálykiránduláson való részvételét is meg lehetne oldani azzal, ha a jobb háttérrel rendelkező szülők anyagilag besegítenének.[18]
Keresztény emberként attól se félnék, ha sokkal kevesebb, de integrálni tudó, elkötelezett keresztény tanárokkal rendelkező iskolája lenne az egyházaknak.
Véleményem szerint égetően fontos ezekről a kérdésekről beszélni, gondolkodni és a jelen állapoton változtatni. Jó lenne, ha egyházaink tudatosítanák a jelenleg kialakult helyzetet, és erre olyan válaszokat adnának, amelyben saját irányelveiket harmonizálnák a megvalósítással.
Asztalos György
(Nyitókép forrása: maltatoday.com.mt)
* * *
Jegyzetek (javasolt hozzá-olvasmányokkal):
1. http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=137 A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén. Róma 1977. 5. pont
2. https://www.youtube.com/watch?v=8hlUuep7sQw 2013-as adat.
3. http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/15hermann.pdf 324. oldal 2015-ös adat
4. Pl.: Ha az országban tíz egyházi iskola lenne, és mind a tíz iskolában a romák aránya 10%, akkor az egyházi iskolákban országosan 10% roma van. Ha van 100 állami iskola és ebből 10-ben – ugyanazon településeken ahol az egyházi iskolák is vannak - 90%, a többiben pedig 0% a roma arány, akkor az állami iskolákban a roma arány átlagosan 9%.
5. 2011-2016-ig 627-ről 1061-re nőtt.
6. http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/15hermann.pdf 321.old.
7. Vagyis az egyházivá vált iskola pontszámai nem nőnek annyival, mint ahogyan a másiké csökken.
8. Lásd később a konkrét városi példán.
9. http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/15hermann.pdf
10. Az állami iskoláknak kötelező a körzetében lakó gyerekek felvétele szemben az egyházi iskolákkal. Így az egyházi iskola felvételiztethet és kiszűrheti a tanulmányilag, vagy/és szülői háttér miatt problémás gyerekeket.
11. Az esetleges kötelező hittanórát a vallását nem gyakorló szülő is bevállalja, hiszen így is megéri!
12. Vagy legalább is azt hiszik, pedig nincs mindig így.
13. Azért nem nevezném meg a konkrét települést, mert a probléma nem helyspecifikus: nem egy településre, felekezetre stb. vonatkozik és az írásom nem bántani akar, hanem önvizsgálatra és párbeszédre szólít fel.
14. Itt kihagytam az állami elitgimnázium 29 fős válogatott csoportját.
15. Ez a legmagasabb szint.
16. Ebből az következik, hogy a nehéz körzetekben ott maradnak a hátrányos helyzetű körzetes tanulók, a magas családi háttér indexszel rendelkező tanulókat pedig másik körzetbe íratják.
17. Azért ez nem is olyan kis feladat, hiszen ezeket a gyerekeket nem elég beengedni az ajtón, hanem integrálni is kell, ami nem megy spontán. Erre megfelelő foglalkozásokat - a többségi szülőknek is - kell kitalálni, különben a befogadott gyerekeket a többi gyerek ki fogja közösíteni!
18. A Tanodában délelőtt rendszeresen megjelennek azon szegény gyerekek, akik aznap nem mentek iskolába, mert szüleik nem tudták a kirándulás költségeit kifizetni!
