A családok püspökével a házasság értelméről, az elváltak helyzetéről, az emberségét elvesztő emberiségről és a pápaellenesség jelenségéről beszélgettünk.
A háború véget ért Aleppóban, de az életkörülmények még mindig nyomorúságosak. A Segítség a Szükséget Szenvedő Egyháznak spanyol szervezete ezért sürgős felhívást intézett az Egy csepp tej kampányt folytatására.
Az elmúlt évszázadban a nacionalizmus, a kommunizmus és a fasizmus terelte utcára a tömegeket. Ma a Facebook virtuális sugárútjain randalíroz a csőcselék. A karizmatikus vezetők szent eszményeit pedig leváltotta a karizmatikus vállalkozók üzleti racionalitása.
Jani és Zsuzsika – milyen fura így nevezni két közel 100 éves embert! Mégis így hivatkozik rájuk a történetíró, valószínűleg azért, mert az idő nem győzte le a bennük élő gyermeket.
Újabb felvétellel rukkoltak elő a ferences testvérek. A zenéjük megindító, s bár nem ez a céljuk, de meg kell hagyni, rocksztárnak sem lennének rosszak.
Kevés filmet vártunk ennyire, mint Martin Scorsese moziját, amit a híres rendező idestova azóta próbált tető alá hozni, hogy végzett a Krisztus utolsó megkísértése munkálataival.