Kevés filmet vártunk ennyire, mint Martin Scorsese moziját, amit a híres rendező idestova azóta próbált tető alá hozni, hogy végzett a Krisztus utolsó megkísértése munkálataival.
Endo Suszaku 1966-ban megjelent Némaság című regénye ugyanolyan hívogató alap lehetett, mint Nikos Kazantzakis műve volt. A Némaság más szempontból kiemelkedő, mint a hírhedtté vált előd, de ugyanolyan kőkemény, nehéz alkotás, tele felkavaró gondolatokkal.
A filmhez nem elhanyagolható a történelmi háttér, amiről röviden írtunk már korábbi cikkünkben. Xavéri Szent Ferenc két jezsuita rendtársával érkezett Japánba 1549-ben. Ő volt az első, aki a kereszténységről beszélt az ottaniaknak. Nem egészen két évig tartózkodtak a szigetországban, aztán továbbmentek Kína felé. A nép körében népszerű lett a krisztusi tanítás, rövid időn belül sok ezer fősre duzzadt a keresztény közösség. Azonban a század vége felé a Hadakozó Fejedelemségek korszaka olyan rendőrállammá alakította Japánt, aminek hatására többé senki sem volt biztonságban, aki kereszténynek vallotta magát. Kegyetlen kínzásokkal igyekeztek rávenni a keresztényeket, hogy tagadják meg a hitüket. Akik erre nem voltak hajlandók, azokat kivégezték. Általános döbbenetet váltott ki, amikor a Japánban működő jezsuiták tartományfőnöke, Cristovão Ferreira atya a rettenetes kínzások hatására megtagadta hitét. Ez a film (és az alapjául szolgáló regény) kiindulópontja.
A történet szerint két fiatal jezsuita (Sebastião Rodrigues és Francis Garrpe) Japánba utazik. A két szerzetes szemtanúja lesz, amint lemészárolják az ott élő keresztényeket, az uralkodó ugyanis minden nyugati hatástól meg akarja tisztítani országát. Idővel a két pap útjai különválnak. Rodrigues vidékre kerül, ahol azon tűnődik, hogy miért nem avatkozik be Isten az eseményekbe, miért hagyja, hogy gyermekei ily módon szenvedjenek, miért marad néma? Miért?
A miértek sora folytatódik. Endo Suszaku annyi kitűnő könyvet tett le az asztalra, miért pont a Némaság (Silence) került a nagyközönség érdeklődésének középpontjába? Kibe Peter jezsuitáról írt regénye sokkal kevésbé népszerű, pedig érdekfeszítő, jó írás, ráadásul olyan szerzetesről szól, aki a végsőkig kitartott, haláláig nem tagadta meg hitét. Suszakut azonban érezhetően jobban érdeklik a gyengébb, emberibb, esendő karakterek. Jobban érdeklik az árnyalatok, mint a fekete-fehér világ. Jobban érdekli az egy (megtérő?) bűnös, mint a kilencvenkilenc igaz. Suszaku mindig is kivételes volt abból a szempontból, hogy japán létére római katolikusként élte az életét, ez a látásmódja pedig rendre meg is jelent könyveiben. Sőt, a japán kultúra és a kereszténység közötti feszültség adja a Némaság egyik gerincét. A műben többször hasonlítják mocsárhoz a felkelő nap országát, ami alkalmatlan arra, hogy a kereszténység gyökeret verjen benne.
Martin Scorsese számára ez egy kitűnő alap volt, hogy munkához lásson, hamar megszerezte a megfilmesítési jogokat. Elhivatottságát a film iránt jól mutatja, hogy a forgatókönyvírásba is beszállt, pedig ilyet legutóbb az 1995-ös Casinónál tett, és azelőtt sem volt gyakori. Ráadásul három olyan főszereplőt tudott megnyerni a projekthez, mint az idén Mel Gibson háborús filmjével Oscar-jelölésig jutó Andrew Garfield, a hetedik Csillagok Háborúja-epizód főgonoszaként számon tartott Adam Driver, illetve Liam Neeson, akit valaki Oskar Schindlerként, valaki jedi lovagként, valaki pedig a narniai Aslanként azonosít.
Hogy mit lehet írni közös munkájuk végeredményéről? Nem lesz népszerű film a Némaság, az teljesen biztos. Csóváltam is a fejem, amikor kiderült, hogy multiplexekbe akarja vinni a forgalmazó.
Órák óta vége a sajtóvetítésnek, és még mindig csak habogok, keresem a szavakat. Kőkemény, megrázó filmalkotás született. A film képi világa külön említést érdemel. Az elején, az elhatározásoknál többször is felülnézetből nézhet a mozilátogató a szereplőkre, mintha Isten tekintete követné az eseményeket. Majd a film folyamatosan átalakul, „alászáll”, egyre szűkebb és kisebb helyekre kalauzol, hogy végül a magány mozija legyen, melyben Isten csendes társként szegődik a szenvedők mellé. Szinte végig esik az eső, folyamatos szürkeség honol mindenütt, amikor pedig végre kisüt a nap, az csak bajt hoz.
A hit (és a hitetlenség) alapvető kérdéseivel, az árulás, a meghasonlás, a szeretet és az Isten-kapcsolat problémáival szembesít Scorsese, s mindezt elementáris erővel teszi. Színészei közül Andrew Garfield minden másodpercében pontos és hiteles alakítást nyújt az elhivatott, de magányos, sovány pap szerepében. Adam Drivernek jóval kevesebb játékidő jut, ám mind karakterében, mind játékában remekül egészíti ki Garfieldot. A meglepetést Liam Neeson hozza, akit pár perces jelenléte dacára főszereplőnek érzünk. Rajtuk kívül a japán művészek is becsülettel teszik a dolgukat. Aszano Tadanobu, a beteg exszamuráj, a végrehajtó Ogata Isszei játékával válik teljessé a kép. Ritka, hogy ennyi nagyszerű alakítással találkozzon a néző mozifilm esetében.
A Némaság zárása mindenképp komoly vitákra ad majd okot, hiszen Scorsese, aki addig a pontig hűen követi Suszaku regényét, némileg változtat. A kötetben csak stilizált levelezések után szerezhetünk tudomást arról, ami az utolsó jelenetben zajlik, de a rendező úgy érezte, fontos, hogy ezt meg is mutassa, ne tartsa magában.
Ezzel együtt a Némaság teljes, újranézhető, időt igénylő film. Más rendezők ilyen filmekkel szokták teljessé tenni életművüket. Szerencsénkre Martin Scorsese még messze van a nyugdíjba vonulástól. Bízunk benne, hogy még számos hasonlóan színvonalas filmet láthatunk tőle.
Gőbel Ágoston
