Az egyház bűnei eredményezték a protestantizmust
SZEMlélek 2017. március 15.

Az egyház bűnei eredményezték a protestantizmust

Három különböző felekezetű püspök ült egy asztalnál március 9-én a Győrben megrendezett ökumenikus fórum alkalmával.

34500.jpg

A nem titkoltan pártpolitikai színezetet kapott fórumot a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére rendezték. A szervező Horváth Ármin, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség győri elnöke volt, az eseményen részt vett még Birkás Antal, a Reformáció Emlékbizottság tagja, továbbá köszöntőt mondott Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár (aki, mint korábban megírtuk, nem talált Körmenden menekülteket). A rendezvény kiemelkedő pontja a pódiumbeszélgetés volt a három püspök, Veres András győri megyéspüspök, Steinbach József református és Szemerei János evangélikus püspökök részvételével, valamint Vejkey Imrével, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőjével.

53479_okumenikus-forumot-tartottak-gyorben.jpg

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a beszélgetés során kifejtette, hogy a korabeli Egyház bűnei, gyengeségei eredményezték a protestantizmus létrejöttét. A reformáció ötszázadik évfordulóját a katolikusok nem ünnepnek, hanem emlékezésnek tartják, az egyházszakadást eredményező reformációra csak bűnbánattal lehet gondolni. Emlékezés egyúttal arra is, a reformáció a Katolikus Egyházon belül is egy megújulási folyamatot indított útjára, tette hozzá a győri megyéspüspök, aki kifejezte reményét, hogy ez a jubileumi év segíteni fog a krisztusi élet és a felekezetek közötti egység megélésében.

A keresztényüldözés és menekültválság kapcsán Veres András elmondta, hogy a gyilkosságok többsége pedig ott történik, ahonnan nagymértékű a migráció.

Ha egy hazánkba menekültként érkezett személy a segítségünkre szorul, kötelességünk rajta segíteni, legyen keresztény vagy nem keresztény, attól függetlenül, hogy miként bánnak a keresztényekkel abban az országban, ahonnan érkezik. „A rászorulón segítenünk kell, nemcsak a hittestvéren, mindenkin. Viszont a hittestvéreinket védeni kötelességünk, akkor is, ha távol, sok száz, sok ezer kilométerre vannak tőlünk.”

Szemerei János szerint a reformáció Isten áldása. Az evangélikus püspök rámutatott arra, hogy Luther nem egy másik egyháznak tette fel a kérdéseit, hanem a saját Egyházának, a katolikus, nyugati egyház tagja volt, nem alapított másik egyházat.

53483_okumenikus-forumot-tartottak-gyorben.jpg

A reformáció több mint megújítás, a reformáció célja az Egyház eredeti alapra való visszaállítása volt, mondta Steinbach József. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke megerősítette, hogy vallják, az Egyház egy, szent és egyetemes, a reformátusok is ehhez az Egyházhoz tartoznak. Steinbach Isten tervét látja abban, hogy a reformációnak látható szakadással kellett bekövetkeznie, és bízik abban, hogy ezt a rosszat Isten az Egyház javára fogja fordítani.

Az egység keresés című ökumenikus fórumról készült beszámoló a Győri Egyházmegye oldalán olvasható.

(fotó:christianitytoday.com)

 

süti beállítások módosítása