Tudtad, hogy egy benzinkút mögött lakik Ferenc pápa?
SZEMlélek 2017. november 30.

Tudtad, hogy egy benzinkút mögött lakik Ferenc pápa?

Mivel telnek Ferenc pápa napjai? Milyen az élet a Szent Márta-házban, ha az egyházfő a szomszédod? Pillantás a kulisszák és egy üzemanyagtöltő állomás mögé.

Ferenc pápa nem későn kelő típus, ahogy már püspökként is elsők között ébredt. A Szentatya vekkere 4.45 körül berreg, amikor még aligha van bárki Róma utcáin, sőt, még a Vatikánban sem igazán indul be az élet. Bár ezen a szokásán nem változtatott, de több pápai "hagyományon" igen: mint köztudott, sosem költözött be az Apostoli Palotába. Helyette a Szent Márta-ház lakója maradt, így a csodás Szent Péter térre nyíló panorámát mellőzve, egy benzinkút mögött lakik Róma püspöke.

mjm5nzm5mzm1n0rcndrcotm5mza6mtniytnhmwjimjnhmmy2zjnhnjdlzmuzytu4mzuynzu6ojo6oja.jpg

Az egyszerű körülmények közt legalább semmi nem zavarja meg az egyházfőt: sem egy Raffaello-freskó, sem egy szobor Berninitől nem vonja el a figyelmét a munkájától. Csupán egyszerű, fehér falak, néhány szobanövény és tiszta márványpadló. Ki számítana itt arra, hogy Szent Péter utódja csak úgy szembe jön a folyosón? 

Itt történt meg az eset, amikor Ferenc pápa egy fiatal bíboros mellé lépett be a liftbe, aki meglepetésében felkiáltott: Szent Atyám! Mire Ferenc pápa: Szent Fiam! Ebből is látszik, hogy az egyetlen, ami ebben a házban megzavarhatja az ott élők nyugalmát, az maga Ferenc pápa a liftben.

o-pope-gas-facebook.jpg

A 201-es szoba fehér reverendás lakója reggeleit imával kezdi, majd miséhez készülődik, a napi igékkel és a homíliájával foglalkozik indulás előtt. Minden reggel 7-kor misézik a Szent Márta-ház kápolnájában. A részben publikus alkalomra Rómából és külföldről is sokan érkeznek, hiszen ez a szentmise a legkiváltságosabb módja lehet annak, ha valaki igazán közelről látni szeretné Ferenc pápát. De számára is minden bizonnyal különlegesek ezek az alkalmak, hiszen mindennapos homíliáin keresztül juttathatja el üzeneteit a világhoz, ugyanakkor így, belülről alakítja egyre krisztusibbá a Római Kúriát napról napra. E szentmisék végén mindenki a helyén marad, Ferenc pápa csendben felkel és gyakran előfordul, hogy beül a leghátsó sorba, hogy a többiekközt imádkozhasson. Az imádság végével elhagyja a kápolnát, ám előtte, a kápolna bejáratánál mindenkit egyesével, baráti kézfogással üdvözöl – olvasható a huffingtonpost.com oldalán.

8 órakor a Szent Márta-ház kávézójába érkezik reggelizni, ahol a többi vendég mellett ő is helyet foglal saját megszokott asztalánál, ahol az ebédet és a vacsorát is fogyasztja. Persze, nem mindig van ez így. Múlt nyáron egy vatikáni kis kifőzdében tűnt fel a Szentatya, ahol az ott dolgozókkal együtt ült le az asztalhoz. Viccesen még azt is megjegyezte, hogy jobban ízlik neki az étel ott, mint a Szent Márta-házban.

Ferenc pápa maga tervezi meg saját napirendjét, dönt arról, hogy kivel szeretne és mennyi időre találkozni. Egyes találkozókat ő maga egyeztet le, van, akinek közvetlenül ő telefonál, például azoknak, akiknek levelei különösen megérintették őt. Gyakran telefonál Argentínába is, általában vasárnaponként, hogy felhívja azokat a rabokat, akiket korábban látogatott.

Ebéd után tart egy rövid pihenőt, utána rögtön visszatér pápai teendőihez: bíborosokkal találkozik, beszédeken elmélkedik, nunciusokat fogad. Napját, este 10 óra körül, úgy fejezi be, ahogy elindította: imával.  

A Szent Márta-ház lakójaként olyan életet tudott magának kialakítani, amilyet korábban, egyszerű papként élt. Egyetlen nagy különbséggel: már nem járhat-kelhet szabadon, ahogy régen tette.

– Igazán szeretnék kimenni, de nem lehet, egyszerűen nem tehetem. Nem biztonsági okok miatt. Azért nem lehet, mert ha kimész, tömegek gyűlnének oda... Egyszerűen nem tehetem, ez az igazság. De bent, a Szent Márta-házban normális, hétköznapi életem van – mondta a Szentatya 2014 augusztusában az egyik repülőútja alatt adott interjúban, ahol a riporter kérdésére, hogy bezárva érzi-e magát, így válaszolt:

– Nem, nem érzem így. Kezdetben előfordult, de mostanra néhány fal – "a Pápa nem mehet, nem teheti..." – leomlott már. Például, amikor a lifthez megyek, akkor valaki mindig hirtelen ott terem, mert "a pápa nem használhatja egyedül a liftet". Mire én: menj vissza a helyedre, lemegyek egyedül! Ennyi az egész. Mindent összevetve átlagos életem van.

süti beállítások módosítása