Jézus, tér és idő – élőben követhető a neten a Felház
Gégény István 2017. november 30.

Jézus, tér és idő – élőben követhető a neten a Felház

Ilyen még nem volt: a világháló segítségével a világ bármely pontjáról bekapcsolódhat bárki a különleges vallási eseménybe.

fh0.jpg

A világ bármely pontját nem véletlenül hoztam szóba, ugyanis az egyik szervező, Prekopa Donát jelenleg épp Amerikában tartózkodik – ott most, november 30-án, e sorok írásakor még világos van, míg hazánkban késő este.

Donát sem marad tehát távol, a net és egy kivetítő segítségével kapcsolódik be a közös imádságba. A technika arra is alkalmas, hogy közben feltegyek neki pár kérdést. – Bátor lépésnek tűnik – írom. – Volt már élő bejelentkezés, de most először megy ki a hivatalos közvetítés – reagálta érdeklődésemre. – Az egész Felház bátor lépés :) – teszi hozzá. Vitathatatlan.

fh2.jpg

Az sem titok, hogy mivel Donát fizikailag távol van Magyarországtól, a Felház másik két vezetőjére, Orbán Gáspárra és a SZEMléleknek interjút adó Ember Illésre bízta az "apróbb döntéseket", így az élő közvetítést is nekik köszönhetjük.

fh4.jpg

A MOM Sport tele van emberrel, imával, a bevezető gondolatokban pedig elhangzik, amivel Illés is kezdte a beszélgetésünket: a Felház nem gyülekezet, nem felekezet. – Mi kell hozzá? Jézus, tér és idő – mutat rá a lényegre frappáns egyszerűséggel a színpadon Lotti, az est egyik moderátora. Aztán jön az ének, fiatalosan, lágyan, közben megcsörren a telefonom. Egy katolikus püspök hív, s míg beszélgetünk, megemlítem neki, hogy épp a Felházat nézem. – Nocsak, ilyen is van? – Persze, küldöm a linket – közben mosolygok, mélyen, szívből. Él az egyház. Alakul, változik, megőriz és megújít.

fh3.jpg

Szakadozik az adás, de a térerőn, jelerősségen és adatátvitelen túl van egy másik erő, amit nem befolyásolnak holmi megabitperszekundumok.

– Isten különös izgatottsággal várt ma itt bennünket – fogalmaz a helyszínen Orbán Gáspár, akinek ezúttal az lehet a leglényegesebb jellemzője, hogy Isten gyermeke.

fh1.jpg

Mélyebben megismerni Istent – ez az idei utolsó előtti Felház célja. Nem csupán érdekes, de lelkileg is hasznos lehet figyelemmel követni, mi valósul meg a szemünk előtt. Akár általunk is.

Ide kattintva követhető november 30-án éjszaka az élő közvetítés.

süti beállítások módosítása