5 amerikai elnök is egyetért benne. Mi az?
SZEMlélek 2017. október 25.

5 amerikai elnök is egyetért benne. Mi az?

A válaszra egy Texasban tartott koncert kapcsán derült fény október 21-én.

5elnok.jpg

Ha le akarjuk egyszerűsíteni Barack Obama, George W. Bush, Bill Clinton, George H.W. Bush és Jimmy Carter közös üzenetét, akkor így fogalmazhatnánk meg a hurrikánok áldozatainak megsegítésére rendezett jótékonysági kampány fő gondolatát: mindannyian fényt hordozunk a szívünkben, ennek köszönhetően közösen legyőzhetjük a sötétséget.

Nincs is azon mit bonyolítani, amikor öt egykori "első ember" együtt áll színpadra, egymás üzeneteit erősítve buzdítanak összefogásra, reményre. Annak ellenére, hogy éppenséggel politikai nézeteik nem feltétlenül egyeznek. Annak ellenére, hogy mindannyiuk működésében lehetne hibákat találni. De most nem ennek van itt az ideje, hanem annak, hogy - egyikük megfogalmazása szerint - Amerika népe kihozza saját lelkéből a legjobbat.

Az önkéntesség, a bajbajutottak felkarolása állt a beszédek középpontjában. Az újrakezdésben mindenkire számítanak az USA volt vezetői vallástól, származástól, politikai szimpátiától függetlenül. Olyan egységre buzdítottak az egykori elnökök, amely megvalósulása esetén "nagyobb lehet a nemzet szíve, mint a problémáink mérete".

Donald Trump hivatalban lévő elnök nem volt jelen az eseményen, videóüzenetet küldött a résztvevőknek.

süti beállítások módosítása