Felfüggesztik a bevándorlóellenes papokat Lengyelországban
SZEMlélek 2017. október 20.

Felfüggesztik a bevándorlóellenes papokat Lengyelországban

Ha a papok egy politikai konfliktusban kifejezetten támogatják az egyik oldalt, akkor azonnal cselekedni fog, mondta a lengyel katolikus egyház vezetője, Wojciech Polak.

1381337683000-ap-poland-dominican-church-abuse.jpg

A bíboros érsek egy római katolikus újságnak adott interjúban elmondta, hogy a bevándorlóellenes megmozdulásokban résztvevő papokat fel fogja függeszteni.

Krisztus ott szenved minden menekültben, és nekünk nyitnunk kell feléjük! Ez nem egy kontroll nélküli, közönséges határnyitás, hanem egy átgondolt rendszerszintű segítés, amit meg tudunk és meg kell adnunk, és ami nem jelent ránk semmiféle veszélyt.

Polak kijelentésére azonnal megvetéssel reagáltak konzervatív bírálói a közösségi médiafelületeken. 

Friss felmérések szerint a lengyelek többsége ellenzi, hogy menekültek telepedhessenek le országukban. Beata Szydło miniszterelnök, akinek fiát májusban szentelték pappá, visszautasítja az Európai Unió "zsarolását", hogy menedékkérők ezreit fogadja be a kvóta rendszer alapján. 

(rte.ie; breitbart.com)

(fotó: gannett.cdn.com)

süti beállítások módosítása