Ön is járt már Dr. Internetnél?
SZEMlélek 2017. szeptember 27.

Ön is járt már Dr. Internetnél?

A SZEMlélek Értékmagazin is képviseltette magát az idei Internet Hungary rendezvényen. Gégény István alapító előadást tartott a SZEMlélekről és kicsit elmélkedett az internet helyzetéről az életünkben. Magam egy kerekasztal beszélgetést vezettem, amelyből az is kiderült, hogy három emberből kettő az internet segítségével gyógyítja önmagát.

 konf.jpg

A beszélgetés résztvevői: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője, Gulyás János a MEC Médiaügynökség ügyvezető igazgatója, Kutas István a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója, és Dr. Horváth Tamás, az egészségkommandó alapítója. A kiinduló pont az volt, hogy az internet már olyan mértékben az életünk része, olyan mértékben hiszünk benne, hogy a szó szoros értelmében időnként halálos veszélyt jelent, de jelentős gazdasági károkat is okoz. Tanulságos és megdöbbentő beszélgetés volt.

Vajon Ön hányszor tájékozódott már egészségügyi panaszai kapcsán az internetről? Hányszor próbált fogyókúrás tippeket keresni? Hány olyan tablettáról olvasott már, amely azonnal fogyaszt, vagy azonnal meggyógyítja? És kipróbálta? Az Egészségkommandó adatai szerint az emberek kétharmada ezt megteszi. Persze eltérő mértékben. Van, aki csak egy kicsit többet szeretne tudni a betegségéről, vagy a problémájáról. Egyszerűen csak gyorsan szeretne informálódni. De vannak olyanok is, akik az orvoshoz már nem csak az internet segítségével saját maguk által felállított diagnózissal, de kész terápiával mennek.

Igen, vannak emberek, akik bemennek a rendelőbe, elmondják, hogy mi a bajuk és elmondják, hogy hogyan gyógyítsa meg őket az orvos. És vannak emberek, akik el sem mennek az orvoshoz, hanem interneten megrendelik a gyógyszert.

Tudja Ön, hogy az interneten árusított gyógyszerek 90%-a hamisítvány? Tudja Ön, hogy az interneten található egészségügyi honlapoknak mindössze 10% rendelkezik a megfelelő szakmai és hitelességi paraméterekkel? Tudja Ön, hogy ha rákeres egy egészségügyi problémára, akkor a böngésző nem a szakmai kiválóság alapján fogja Önnek felhozni a vonatkozó honlapokat, hanem az alapján, hogy kinek sikerült jobban optimalizálnia a keresőt? Az Egészségkommandó az alábbi szempontok alapján vizsgálja, hogy hiteles-e egy egészségügyi honlap: Ismert-e a honlap célja? Kiderül-e a weboldalon a tulajdonos-üzemeltető kiléte? Jelölve van-e az oldalon az egészségügyi tartalmak szerzőjének személye, elérhetősége? Látható-e, hogy mikor került ki az oldalra a tartalom, illetve annak frissítése? Független, vagy egy egészségügyi terméknek, eljárásnak szánt weboldalról van-e szó? Egyértelműen le van-e írva, hogy az online betegfelvilágosítás nem helyettesíti a vizsgálatot, csak kiegészítő jellegű? Jelölve van-e az oldalon az egészségügyi tartalmak szerzőjének végzettsége? Ajánlják-e a honlapot hivatalos szakmai, vagy elismert civil egészségügyi szervezetek, egészségügyi kiadók? Találhatók-e elismert orvosi tankönyvre, szakcikkekre, vagy más szakmai forrásokra vonatkozó hivatkozások a weboldalon? Nos, Önök, amikor az interneten tájékozódnak, megnézik a kereső által felhozott honlapokon ezen paraméterek legalább egy részét?

Az internetes öngyógyítás kiemelt kockázatokkal jár, nem egy beteg halt már bele gyógyítható betegségbe csak azért, mert túl későn ment el orvoshoz, ugyanis először interneten akarta önmagát meggyógyítani. De természetesen az internetes önmegvalósítás nem csak az egészségügyre jellemző. Az élet számos más területén próbálunk interneten keresett és talált módszerekkel boldogulni. Barkácsolunk, főzünk, gyereket nevelünk és vásárolunk, vásárolunk, vásárolunk.

A beszélgetés egyik fő kérdése az volt, hogy vajon miért tartjuk ennyire hitelesnek az internetet. Nagyon nehéz és nagyon összetett kérdés. Az érthető, hogy sokkal gyorsabb, mint felkerekedni és elmenni valahova megoldást találni. Az is érthető, hogy ha az egészségügyben, de az élet más területén is a beteggel, a vásárlóval több idő lenne beszélgetni, vagy legalább az a pár mondatnyi kommunikáció emberibb, megértőbb lenne, akkor nagyobb lenne a bizalom is. És az is nyilvánvaló, hogy mindig is él az emberekben a gyanakvás a hatalmasokkal, a gazdagokkal, egyszóval a felettük állókkal szemben. De miért hisszük el feltétlenül azt, amit az interneten találunk? Csak azért, mert valaki elég meggyőzően állítja Önnek, hogy az ő módszerét, tablettáját csak azért nem ajánlja az orvos, mert olcsóbb, és a gyógyszerlobbinak sem érdeke? Én nem állítom, hogy ez minden esetben hazugság, mert nem tudok róla meggyőződni.

De Ön meg tud győződni róla, hogy amit az interneten olvasott, az biztosan úgy van? Ön az esetek többségében egyszerűen csak elhiszi azt, amit elég meggyőzően állít valaki. Valaki, akit Ön nem ismer.

Biztos, hogy egy tabletta ugyanúgy hat egy 20 éves, 60 kilós fiatal lányra és egy 70 éves, 100 kilós férfira? Ha a szomszéd Marika néni elég meggyőzően magyarázza, hogy az unokája ilyen és ilyen módszerrel két hét alatt rendbejött de tényleg, akkor biztos, hogy az a módszer az Ön szervezetének, problémájának is alkalmas?  Ön elgondolkodott már azon, hogy ha egy tablettáról azt ígérik, hogy két hét - de jó, legyen egy hónap – alatt Ön 15 kilót fog fogyni, akkor az tulajdonképpen életveszélyes? Nem lehet, hogy itt valami nem stimmel?

Nem, nem az internettel van baj. Az internet nagyon jó dolog. A baj azzal van, hogy túl sok ember hiszi el gondolkodás nélkül azt, amit az interneten olvas, és emiatt persze túl sokan vannak azok, akik ezzel visszaélnek. Nyilvánvalóan az internet problémája, hogy bárki, bármikor készíthet egy honlapot, vagy megoszthatja a közösségi hálózatokon a véleményét. Lehet, hogy ezt rossz szándékkal teszi, lehet, hogy jószándékkal, de mégis téves információkat terjeszt. Kontrollálni azonban ezt jelenleg szinte lehetetlen.

gtg.jpgHiteles az, amit hitelesnek tartunk, amit elhiszünk. Olykor nehéz eldönteni, hogy kinek higgyünk és kinek ne. De ha sokáig akar élni, akkor próbálja meg!

Gundel Takács Gábor

(A képet a Média Hungária Konferenciairoda biztosította a SZEMlélek számára.)

süti beállítások módosítása