Bemutatták a filmet, amelyben Ferenc pápa is szerepet kapott
SZEMlélek 2017. szeptember 20.

Bemutatták a filmet, amelyben Ferenc pápa is szerepet kapott

Ma mutatták be az első játékfilmet a világon, amelyben egy pápa szerepel.

A "Beyond the Sun" hivatalos vetítésére a Vatikánban került sor. A történetben, mely Istent kereső gyermekekről szól Ferenc pápa is feltűnik, önmagát alakítja.

20170628t0827-10575-cns-pope-audience-persecution-800x500.jpg

- Évente 8-10 filmet forgatunk nagy mozicsillagokkal. De ez nem csak egy mozifilm. Ez valami különleges - mondta a film producere.

Ferenc pápa összesen 6 percre tűnik fel a vásznon a film közepén és végén. A filmben a Szentatya arról tanítja a gyermekeket, hogyan olvassák a Evangéliumot.

- Ne úgy gondoljatok az evangéliumokra, mint egy nagy könyvre. Az evangéliumok kicsik, de lassan kell őket olvasnotok, apránként. És legyen mellettetek valaki, aki el tudja magyarázni, ha nem értetek meg belőle valamit - mondja a filmben az egyházfő.

- Beszéljetek Jézushoz! Mondjátok el neki, hogy mi történt veletek ma. Mondjátok el neki, amit láttatok, vagy ha valami nem tetszett az iskolában, az utcán vagy a családotokban. Jézus vár benneteket és gondotokat viseli, még ha nem tudtok róla, akkor is. 

Ferenc pápa szövege nem volt előre megírva és egyetlen felvétellel vették fel.

Nyilvános vetítés karácsonykor várható. 

(catholicherald.co.uk.)

süti beállítások módosítása