A múlt héten Texasra lecsapó Harvey hurrikán hatalmas pusztításának túlélői vallják, Isten jó, és erős.
A hurrikán eddig 30 emberéletet követelt, de a hatóságok attól tartanak, hogy az árvíz visszahúzódása után az addig elzárt járművekben további áldozatokat találhatnak.
A KTRK-TV élőben közvetített a túlélőkről a múlt hét folyamán. Közvetítésükben Jeremiah Richard számolt be történetéről. A férfi és családja a katasztrófában mindenét elvesztette, 6 éves fiával együtt helikopterrel mentették ki lakásuk emeletéről, ahova az áradás elől menekültek.
A riporter kérdésére elmondta, hogy bár most nincs hova menniük, nagyon hálásak Istennek, hogy megmenekültek. „Isten jó!” – zárta mondandóját a férfi.
Eközben a Conroe-i Lone Star Expo Centerben 40 mérföldre Houstontól evakuálók csoportja Victoria White-ra figyelt, aki dicsőítést vezetett az evakuáltaknak a segélyközpontban. Az imáról készült videó rövid idő alatt sokmilliós nézettséget ért el az interneten. White önkéntesként segít a Harvey hurrikán túlélőinek.
Szeptember 3-án nemzeti imanapot tartottak egész Amerikában Trump elnök felhívása szerint. A kezdeményezés Texas kormányzójától, Greg Abbott-tól származott, aki előbb Texasban tette az imádság napjává ezt a vasárnapot.
Abbott a rockporti baptista templom előtt tartott beszédében felhívta a figyelmet Isten segítő erejére ebben a nehéz helyzetben:
Isten megmutatkozott a sok texasiban, akik más texasiak megmentésén munkálkodtak. Isten ereje volt képes kihúzni az embereket a vízből, és szó szerint megmenteni őket.
Forrás: christianheadlines.com, christiannews.net