Az élen végezni egy versenyen, szép dolog. Van nála értékesebb is: becsülettel megtenni, ami tőlünk telik.

A vizes világbajnokság utolsó napján néhányan csalódottak lehetnek, egy újságíró ki is fejezte Hosszú Katinka felé, hogy "csak ezüstérem" jutott neki abban a számban. Pedig a világon a második legjobbnak lenni valamiben, az összesített éremtáblázatban a világ 10. legjobb helyén állni óriási teljesítmény. Jó érzés, örömteli, felemelő most magyarnak lenni, amint ezt SZEMlélekes szerzőtársam, Gundel Takács Gábor is megírta.

Helyénvaló lenne egyszer majd a költségek realitását is alaposan megvizsgálni, a felelősöket elszámoltatni, de az – aki hiszi, aki nem – egy másik történet. Ez a történet arról szól, hogy nem jelentéktelen semmiségnek tekintve a korrupciót, képesek vagyunk-e magát a tényleges teljesítményt észrevenni, s annak örülni...

Mert akár egy 12. helyezés is érhet sokkal többet bizonyos – éspedig sportemberi – szempontból a győzelemnél, de az ezüstök kifejezetten szépen csillognak. Ragyogóak. Ez nem a merjünk kicsik lenni nézőpont, hanem a nézd, mire vagyunk képesek felkiáltása.

Állva izgultam végig a férfi vízilabda döntőt, és könnyű lenne azt mondani utólag, hogy ha nem lett volna az az első negyed, miénk a meccs. De az a 4 bekapott, válasz nélküli gól ott volt, emiatt összességében a horvátok megérdemelten állhattak a dobogó tetejére. A döntőig viszont el kellett jutni, és ott mindent meg lehetett tenni. Az a "minden" most ez volt a válogatottunk részéről, és ezért a mindenért nagyon hálásak lehetünk nekik. Azt, hogy ez most ezüstben fejeződik ki, rengeteg dolog befolyásolja, a bírói döntésektől a csapatok egymás mellé sorsolásán át számtalan részletig. Hasonló a helyzet a többi ezüstérmesünkkel.

Aranyat is "hazahozott" itthonról Hosszú Katinka, de annak én most ugyanúgy örülök, mint Kapás Bogi 4. és 5. helyeinek, Jakabos Zsuzsanna 12. helyének. A férfiak közül pedig a két ezüstös külön figyelmet érdemel: Cseh László zsenialitása ezúttal is kiütközött, de már ott a maholnap újabb reménysége a mindössze 17 éves Milák Kristóf személyében.

Épp ez a nagyszerűség az, ami tiszta, etikus körülményekért, átláthatóságért, elszámoltatásért kiált. Ne hagyjuk, hogy amíg nemzetünk sportcsillagai, hősei odateszik mindenüket, szívüket-lelküket, addig az ő sikereik oldalvizén mások esetleg kirabolják ugyanezen nemzetet! A tolvajok is tudják, milyen szépen csillog az "ezüst", de ők nem reflektorfényben küzdenek, hanem homályban ügyködnek, zavarosban halásznak múló kincseket. Nekik csak az "ezüst" számít.

Ez az ezüst nem az az "ezüst", ez az ezüst nem "csak" ezüst. A magyar sportolók érmei, eredményei becsületről, felkészültségről, kitartásról, áldozatról, küzdelemről szólnak. Minden elismerést megérdemelnek. Gratulálunk és köszönjük nektek, hogy mindent beleadtatok!

Gégény István