Ferenc pápa szavait idézve "bárányszagú pásztor" szeretne lenni az új szombathelyi püspök. Szerinte a menekülteket támogatni kell, a korrupció pedig bűn.
A főpásztorral a HVG készített interjút megyéspüspöki kinevezése alkalmával. Székely János ebben a beszélgetésben megerősíti, megismétli azon gondolatait, amelyeket a témával kapcsolatban a magyar püspökök közül elsőként hozott nyilvánosságra, épp a SZEMlélek felületén. A teljes interjú itt olvasható, alább néhány gondolatot idézünk a válaszaiból.
Európa mára sok szempontból elveszítette identitását. Semmire sincs nagyobb szüksége, mint a lelki megújulásra, az éltető gyökerekhez való visszatalálásra. A bevándorlási hullám arra is jó alkalmat adhat, hogy a hitünket és az értékeinket újra megtaláljuk. Fontos és helyes a saját, keresztény értékeken nyugvó kultúránk, a társadalmunk biztonságának védelme, ám éppígy fontos a rászoruló, a családja biztonságát és túlélését mentő ember segítése.
Természetesen a bevándorlónak is van kötelessége. A legelső, hogy a határon megálljon, benyújtsa a kérelmét, az ország pedig méltányos eljárásban vizsgálja meg az indokait.
A korrupció nyilvánvalóan bűn, amit fontos, hogy az államok minden törvényes eszközzel üldözzenek. Abban a kérdésben, hogy milyen méretű Magyarországon a korrupció, kik annak a legfőbb felelősei, nem látok tisztán. A korrupciót azonban semmilyen cél nem szentesítheti.
Ferenc pápa szavaival „bárányszagú pásztor” akarok lenni. Sok olyan hely van, ahova az egyház nehezen jut el. Egy-két ilyen helyet az esztergomi segédpüspökké szentelésem után is megtartottam – igaz, nem is nagyon kapkodott értük más.
(Forrás és fotó: hvg.hu)