Nem haldoklik, hanem megújul a német katolikus egyház
Gégény István 2017. június 21.

Nem haldoklik, hanem megújul a német katolikus egyház

Néhányan már szinte temetik egy hír alapján a Trier-i Egyházmegyét, holott sokkal több pozitív tanulság van a történetben, mint a liberalizmust, sátánt kiáltók gondolnák.

trier2.jpg

Fogynak a hívek, idehaza és Németországban is. A papok létszáma is csökken. Amíg a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke nemrég jutott el odáig, hogy nyilvánosan  szembenézzen a tényekkel, és felvesse saját egyházmegyéjében a plébániák felének bezárását, a németek jó ideje egyházmegyei zsinatokon készítik a terveket gazdasági, pasztorális és teológiai szempontok alapos vizsgálatával a jövő egyházi struktúrájának megalkotására. Merthogy a népegyházi rendszernek vége, a 21. században láthatóan nem fenntartható, ami korábban hosszú ideig működött. Annyira nem új a folyamat, hogy már egy éve megírtuk az ezzel kapcsolatos fejleményeket.

Egy ilyen szakmai munka eredményeként született meg az a javaslat, amely a Trier-i Egyházmegye működési koncepcióját alaposan újragondolja. 887 plébánia helyett 35 "nagyplébániát" alakítanának ki, amelyek egyfajta lelkipásztori csomópontok lennének (kapaszkodjanak meg az aggályos lelkűek: ez azt jelenti, hogy nem a plébániák 96 százalékát szüntetnék meg a reform során az egyházmegyében, hanem az összeset). Az egyházközségek, amelyeket a magyar gondolkodás sokszor azonosít a plébánia kifejezéssel, nem fognak megszűnni. Eleve nem lehet egyenlőségjelet tenni egy német/osztrák és egy magyar plébánia közé, hiszen a két németajkú országban számos hivatásos pasztorális munkatárs dolgozik főállásban az egyházközségek alkalmazásában, akik továbbra is ott fognak maradni. Az ő munkájukat önkéntes laikusok segítik. Valószínűleg ők sem mennek sehová. A megújulás koncepcióját az alábbi ábra mutatja.

trierkep.jpg

Akit érdekel az eredeti hír, itt tájékozódhat német nyelven.

Aki kíváncsi a magyar "következtetésekre", itt és itt ismerkedhet meg a sajátos gondolatokkal.

A száraz tények tehát igazak, csupán a hangsúlyok és a következtetések tévesek, a mögöttes hozzáadott érték kevéssé jönnek át a vészharangok kongatása közben. Nem bezárásról van szó, hanem újraszervezésről, összevonásról, nem halálról, önfeladásról, hanem újjáéledésről. Trier nem "elesett", hanem a kihívásokra keresett és a jelek szerint talált is aktuális, a hozzáértők szerint helyesnek ítélt választ. Ők sokkal inkább elkezdtek talpra állni, míg Magyarországon még mindig van olyan egyházmegye, ahol nem szenteltek állandó diakónust (2015-ös állapot).

gi_intro.jpgA magyar papok átlagéletkora igen magas, az utánpótlás ismereteim szerint több egyházmegyében még számában sem pótolja az elhalálozókat. Ha idehaza elkezdenek majd plébániákat bezárni, márpedig ez vár ránk is, az egészen mást fog jelenteni és eredményezni, mint Németországban. Nem temetni kell a német katolikusokat, hanem megpróbálni eltanulni tőlük azt, ami hasznunkra válhat.

Gégény István

(Képek forrása: swr.de)

süti beállítások módosítása