Medjugorje ügyében megszólalt a pápa, és bővebben kifejtette korábbi utalása lényegét.
Idén februárban a Heti Válasz egyik cikkére reagáltam, amelynek beszédes címe így hangzik: "Sokakat fog magára haragítani: a pápa nem hisz a medugorjei jelenésekben". Bár többen felhívták erre az írásra a figyelmemet, nem terveztem véleményt formálni a témáról. Amikor azonban szembesültem a hozzászólók körében kialakuló ellenérzésekkel, ezt a válaszcikket tettem közzé.
Fatimából hazafelé tartva Ferenc pápa újra szóba hozta a témát, és immár egyértelműen közölte: a medjugorjei jelenésekkel kapcsolatban kétségei vannak, míg a naponta "postáskisasszony" módra érkező üzeneteknek nincs igazán jelentőségük szerinte.
A Szilárddal való nézeteltérésünk alapja tekinthető lenne akár az üzenetek és a jelenések közötti különbségből fakadó félreértésnek, de a korábbi, a tényekhez egyébként hű cikkemben szerepelt két olyan kifejezés, amelyek az új megszólalás fényében nem állják meg a helyüket. Azt írtam, tévesen, hogy kollégám megállapítása "alaptalan" és "igaztalan".
Köszönöm Ferenc pápának, hogy bővebben kifejtette, mire gondolt korábbi megszólalásában! Bízom benne, hogy a tisztább üzenet nem haragot ébreszt majd, hanem megértést és lelki megújulást fog eredményezni sokak körében! Szőnyi Szilárdtól pedig ezúton bocsánatot kérek!
Gégény István
(Kép forrása: domboportal.hu)