A jövő héten kezdődő 70. cannes-i filmfesztiválon mutatják be a "Beyond the Sun" című filmet, melyre már csak azért is emlékezni fogunk, mert ez az első játékfilm a világon, amelyben egy pápa szerepel.
Ferenc pápa, aki jótékonysági céllal vállalta a részvételt, önmagát alakítja a vásznon Graciela Rodriguez Gilio rendezésében.
Jézus keresésére induló négy kamaszról szóló film a Szentatya kérésére készül, aki szerette volna, ha olyan gyermekeknek szóló film készül, amely közvetíti Jézus üzenetét. Ez volt a feltétele, hogy vállalja a filmben a szerepet, amely bevételéből két argentin gyermekjóléti szervezetet támogatnak majd.
A Vatikánban zajló forgatást szigorú ellenőrzések mellet történt, évek óta ez az első film, amit a városállam falain belül engedélyeztek.