A hagyománnyá váló pápa által vezetett nagypénteki keresztút során a hagyománytól igen eltérő stációkra számíthatunk. Az elmélkedést Anne-Marie Pelletier, francia teológus állított össze.
- Nem azon gondolkodtam, mit akarok mondani vagy mit szeretnék közvetíteni. Inkább abból indultam ki, hogy ezen az úton találom magam és próbáltam a Golgota felé haladó Jézus lábnyomaiba helyezkedni - nyilatkozta a teológa, aki a különösen jelentőségteljes pillanatokra koncentrált a stációk során, így Péter tagadása és a Krisztus felett ítélőkről is külön hallhatnak majd az elmélkedésben.
- Nagyon fontos volt számomra arra emlékeztetni a helyzetben, hogy zsidók és pogányok együttesen cinkosok Jézus halálra ítélésében - fogalmazott a keresztúti elmélkedés szerzője.
A Colosseumnál végzett Via Crucis során a nők különleges helyet kapnak, többek között Sziénai Szent Katalin gondolataiból merítettek az elmélkedés során. Az utolsó, 14. állomásnál az asszonyok hangsúlyos szerepe és a Nagyszombati történések elevenednek meg. Pelletier szerint Nagyszombat a befelé fordulás, a csend pillanata, amely előkészít minket a feltámadás felismerésére.