Adni vagy nem adni a kéregetőknek?
SZEMlélek 2017. április 03.

Adni vagy nem adni a kéregetőknek?

Adjunk a kéregetőknek vagy ne? Valóban segítjük őket ezzel vagy egy kizsákmányoló rendszert tartunk fent? Számtalan érv, jó és rossz tapasztalat szól mellette és ellene. Íme Ferenc pápa és egy amerikai püspök egymásnak ellentmondó véleménye.

Sok nyomós érv szól amellett, hogy ne adjunk pénzt a kéregetőknek, mint például, hogy bort vesz majd magának belőle, mondta múlt hónapban egy olasz magazinnak adott nyilatkozatában az egyházfő. De mégis, folytatta Ferenc pápa, a segítségnyújtás mindig helyes cselekedet. Adni nem úgy kell, hogy az aprópénzt odadobjuk nekik, hanem nézzünk a szemébe, érintsük meg a kezét. 

610322-1432252793-wide.jpg

Rhode Island püspöke, Thomas Tobin más véleményen van. A múlt kedden a Facebookon megosztott üzenetében felsorolt érvek szerint jobban tesszük, ha nem így segítjük a kéregetőket. Titkára szerint az üzenet nem válasz volt Ferenc pápának, hanem egy helyi vita indította el a gondolatot.

Balesetveszélyes, ha valaki az útpadka mellett vagy a forgalmas utaknál kéreget, írta Tobin, és gyakran előfordul, hogy becstelen emberek mások együttérzésére alapoznak. A koldulóknak odadobott pár forinttal a személy emberi méltóságába is beletaposunk, folytatta az amerikai püspök.

- Talán mi jobban érezzük tőle magunkat, de ezzel valójában egy nagyon egészségtelen és lealacsonyító életstílus fenntartásához járulunk hozzá. A társadalmunknak vannak legitimált és jól felépített lehetőségei arra, hogy hogyan segítsük a rászorulókat és a szegényeket. Ezeken keresztül kéne segítenünk - írta a püspök.

Hatalmas veszély az, amikor a rászorulók megsegítése védelmező atyáskodássá válik, idézte Tobin püspök Ferenc pápát posztjában.

(americamagazine.org)

süti beállítások módosítása