Megannyi torzulás érhető tetten a társadalomban – ezekről vallott a szöget rendre fején találó bencés főapát.

Testvérblogunk, a KötőSzó készített interjút a pannonhalmi közösség vezetőjével. A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható, néhány gondolatot szemlézünk az alábbiakban a terjedelmes írásból.

...régtől volt egy olyan felfogás az egyházzal kapcsolatban, hogy ecclesia semper reformanda, azaz az egyház reformra szorul – nemcsak a középkori, hanem a mai is. Ennek célja, hogy vissza tudjon térni a forrásokhoz, az első szeretet lendületéhez. Luther Márton is ezt tette. Tisztelem őt, a szerzetesi indíttatását és eltökéltségét. A „sola Scriptura”, az egyedül a Szentírás elve azt akarta mondani: senki se torzítsa Isten szavát, hasson ránk ma is úgy, mint akkor, amikor friss volt, az egyház születésekor. Persze ezt az eszményi elgondolást is helyesen kell érteni, értelmezni. Minden keresztény embernek együttérzéssel és beleérzéssel kellene megemlékeznie a reformációról, amely az egyetemes egyház része, hiszen abból indult. Próbáljuk megérteni, próbálunk tanulni belőle és törekedjünk arra, hogy azt a korszakot, ezzel együtt saját történelmünket újraolvassuk.

Nagyon izgalmas látni, hogy ma Ferenc pápa úgy vízválasztó, ahogyan a mi urunk Jézus Krisztus is az volt. Sokan nem értik őt a vallásos katolikusok közül, a kívülállók pedig a remény jeleként lelkesednek érte. A katolikus egyházban sokan hagyományosan gondolkodnak a pápaságról, Róma püspökének küldetéséről. A mostani pápa pedig azt gondolja, ami ténylegesen a hivatása: a testvéreit, az egyházat és azon túl minden keresztényt bűnbánatra és hitre kell hívni és segíteni.

Az egyháznak kifogyhatatlan forrása van, mert szegények, rászorulók mindig lesznek közöttünk. Küldetésünk nem a felső tízezerhez szól, persze nem zárjuk ki őket, hanem Jézus a peremre terel bennünket, mint ahogy ő is a törvényen kívül, a vallási közösségen kívülre szorultak között tanított.

...mindenütt a férfiak vannak előnyben, a nőknek másodhegedűs szerepet szánunk, ha szánunk egyáltalán valamilyen szerepet. Logikusan következik ebből, hogy ma is vannak férfiak, akik azt vallják: az asszony maradjon a gyermekszülésnél és a háztartásnál. Félreértés ne essék, kár lenne szerepcseréket erőltetnünk, mert a férfiak nem tudnak gyermeket szülni, erre csak egy nő képes. Őrizzük meg a személyiségünknek, nemiségünknek megfelelő jelleget és feladatokat, de ez nem jelent olyan határt, ami miatt egy nő ne lehetne vezető állásban, adott esetben ne lehetne az egyházában is jelentős szerepe.

Hogy a világ hogy alakul, mennyien jönnek még [a menekültek], mit fogunk csinálni, nem tudom, ez mind nyitott kérdés. Ha arra gondolok, hogy milliók megindulhatnak, az nem gyerekjáték. Ha a hírforrásokat figyeljük, érzékeljük, hogy milyen törékeny a békénk. De gondoljunk bele az ő helyzetükbe is! Nem mindenki terrorista. Nem mindenki gazdasági menekült. Ha szétverik a városukat, a lakásukat, persze hogy elmenekülnek az emberek. Ha nincs vizük, elindulnak a források irányába, különben elpusztulnak. Nincs sok választásuk, pontosabban: nincs választásuk.

Nem az evangéliummal van a baj, hanem annak az elmondásával és befogadásával, recepciójával. Mi, akik Isten igéjét hirdetjük, hordozzuk és igényt tartunk arra, hogy továbbadhassuk, gyakran nem tudjuk úgy továbbadni, hogy az a híveket érdeklő vagy semleges közegben is érdeklődést tudjon ébreszteni.

(Fotó: Kiss Tamás/Kötőszó)