Madarász Isti: A házasság halálugrás, de mi élvezzük
Gégény István 2017. február 26.

Madarász Isti: A házasság halálugrás, de mi élvezzük

Ideje őszintén beszélni róla, hogy az örök elköteleződés nem olyan szirupos rózsaszín valami, amit sok romantikus film sugall. Épp egy filmrendező volt feleségével együtt a Házasság Hetének arca, jól ki is faggattuk, hogy érdemes-e, és ha igen, miért házasságot kötni.

madarasz.jpg

– Milyen élményeket gyűjtöttetek az elmúlt napokban, mennyire volt megterhelő a vezérházaspári szerep?
– Maximálisan jó tapasztalat volt ez az időszak, ami nem is egy hét volt csupán, hiszen az előkészületekkel, ráhangoló interjúkkal és egyebekkel nagyjából egy hónapon át tartott. Ott volt bennünk előzetesen a félelem, hogy jó-e, ha kipakoljuk magunkat a kirakatba, de végül sokkal jobb lett az egész, mint gondoltuk. Moncsival, a feleségemmel rájöttünk, hogy igazából nagyon nekünk való volt ez a szerepkör. Megtapasztaltuk, mennyire jó érzés egymás mellett ülve megválaszolni a házasságunkkal kapcsolatos kérdéseket. Saját magunk számára is építő volt mindez, csomó dolog most ezen beszélgetések által kristályosodott ki számunkra a házasságunkkal kapcsolatban. Élveztük az egészet, és úgy tűnt, a velünk szemben ülők is így voltak ezzel. Azt láttuk, hogy a házasság üzenete működik. Persze nem akartuk megmondani a tutit, őszintén beszéltünk róla, hogy mi is kihívásokkal, problémákkal küzdünk. Szeretjük a házasságunkat, és azt láttuk, hogy ez fertőző dolog. Úgy tűnik, a sajtó is rákapott, sok megjelenés volt. Ugyanakkor nyilván fárasztó is volt ez az időszak, és ahogy annak lennie kell, a gyerekeink is mikor máskor kaptak volna el valami fertőzést 40 fokos lázzal. Összességében kicsit sajnáltuk, hogy vége lett, benne lettünk volna a folytatásban.

– Nagyon lelkesítő téged hallgatni, de a valóság mégis azt mutatja, hogy a házasságok száma csökken, a válások száma növekszik, s úgy egyáltalán kevésbé divat az örök életre szóló elköteleződés. Nem félő, hogy csak megszállott házasságrajongók ültek be azokra a bizonyos programokra, míg a kevésbé „hívők”, a Házasság Hete valódi címzettjei inkább messziről elkerülték az egészet?
– Azért esett ránk a szervezők választása, mert a korábbi évek házaspár-arcainak többségéhez képest fiatalabbak vagyunk, kevésbé konzervatívnak számítunk, ráadásul nem is valamelyik nagy történelmi felekezethez tartozunk. Igazából ha a korábbi párokhoz hasonlítjuk magunkat, akkor  a magunk 15 éves házasságával és mindössze 2 gyerekünkkel inkább mi kérdeznénk tőlük. Mi a fiatalokat tudjuk megszólítani, akik kevésbé állnak az elköteleződés pártján, vagy esetleg kifelé áll a rúdjuk egy kapcsolatból.

Ahelyett, hogy a keresztény házasság idealisztikus képét festettük volna fel, inkább házasság-szerelőnek gondoljuk magunkat. Merthogy a házasságok bajban vannak. Mi pont nem arra vállalkoztunk, hogy elmondjuk, milyen tuti minden. Nem akartuk, hogy úgy érezzék az emberek magukat, mit amikor kiáll a lelkipásztor, elmondja a sok szépet és jót, de feltesszük magunkban a kérdést: oké, de ne nekem mi közöm ehhez? Az a helyzet, hogy mi is olyanok vagyunk a feleségemmel, mint az átlagos párok: veszekszünk, bénák vagyunk. És ha ezt bevalljuk, az vonzó.

Igenis sikerült elérni a fiatalokat, talán ebben az is szerepet játszott, hogy engem sokan filmrendezőként ismernek. Amikor Zámbory Somáékkal és Karácsony Jánosékkal közösen tartottunk beszélgetést, a terme tele volt, állóhely sem maradt szabadon. Egészen biztos, hogy másfajta hallgatóságot sikerült elérni, mint korábban.

– Miért is olyan vonzó, hogy veszekedtek?
– Keményebb világban élünk, minket is cincál minden. Nem vagyunk tökéletesek: velünk is előfordult már, hogy kiabálva otthagytuk egymást az utca közepén, mentem már le otthonról kamubevásárolni, hogy levegőhöz jussak, de mindig törekszünk rá, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Vagy legalább másnap kibeszéljük, hogy mit rontottunk el, és bocsánatot kérünk. Ha bevállaljuk a hülyeségeinket, az hitelessé teszi, amit mondunk.

– Nehezen tudnám elképzelni, hogy egy ilyen bevállalós tanúságtétel nyomán a tömegek elkezdenének áradni a házasságközvetítők, a templomok felé, s felvirágozna a házasság intézménye. Ma, amikor minden a lecserélhetőségről, másrészt a garanciáról, különféle biztosításokról szól, miért lenne jó buli belelépni egy életre szóló kapcsolatba, amelynek az elején fogalmunk sincs róla, mit hoz a jövő, milyenné válik a párunk vagy mi magunk 10-20 év múlva?
– Ez a legtutibb kérdés a témát illetően! Mindenki ezzel küzd. A házasság valójában egy halálugrás. Senki nem tudja, mi lesz évtizedek múlva. Erős lesz, amit mondok, de bevállalom: ha tudtam volna, mi vár ránk, féltem volna belevágni. De szerencsére nem tudtam, és meggyőződésem, hogy nem is lenne jó látni a jövőt. Tök depressziósak lennénk. Még Jézus is azt mondta, hogy Atyám, ha lehet, ezt ne csináljuk végig. Akkor mégis miért jó a házasság? Amikor összeházasodtunk, iszonyatosan oda voltam a feleségemért, semmit nem tudtam a jövőmről, de azt igen, hogy vele akarok lenni. És nekünk ennyi elég volt a házassághoz. Nem tudtuk, mi vár ránk, de nagyon bíztunk Istenben. Hittünk, és ma is hiszünk ebben a házasságos dologban. A másik oldalról nézve: sokáig tudnám sorolni, miért ne házasodjunk össze, mert úgyis megszívjuk. De igazából csak annyi a kérdés, hogy nagyon szereted-e a társadat. Mert ha igen, akkor miért is ne? Mi  nagyon akarunk vigyázni a házasságunkra, ami azt is jelenti, hogy nem kizárólag a saját boldogságunkat helyezzük előtérbe. Nem egyedül körülöttem forog a világ, hanem nagyon is odafigyelek a másikra.

– Sosem akartad lecserélni a párodat?
– Mielőtt elvettem Moncsit, meg voltam róla győződve, hogy számomra ő a tökéletes nő. Ha le akarnám cserélni, azzal saját ítélőképességembe vetett hitem dőlne meg. Sőt, van abban valami cinizmus, amikor valaki újra örök hűséget esküszik, miután azt már egyszer megtette, de nem jött be. Ha az egyik nem működött, a másik miért működne? Racionálisan átgondolva bennem is felmerül a kérdés: milyen alapon merném állítani, hogy a létező legjobb nőt választottam? Egyszerűen hazugság, hogy nincs szebb nő a világon a feleségemnél, hiszen szinte naponta találkozom jól kinéző huszonéves nőkkel, lányokkal. Nem akarok az önámítás csapdájába esni, ez veszélyes lenne. Egyrészről hála Istennek, tök jól megvagyunk. Másrészről fejben rendbe kell rakni, hogy ha lecserélném, egy olyan folyamatot indítanék el, aminek nem látszik a vége. Mindig lesznek fiatalabb, csinosabb nők a világban. Nagyon izgalmas gondolat becserkészni egy fiatal szupermodellt, de az meddig tart, hová vezet? Ha mindig arra megyek, amerre jólesik, biztosan kiégne az életem. Ehelyett látom az értékét egy kimunkált kapcsolatnak, s hiszek abban, hogy folyamatosan jobbá tehetőek a házasságok.

– Szóval nem valami szent mazochizmusból maradtok benne 15 év után ugyanabban a kapcsolatban?
– Azért vagyok még mindig együtt a feleségemmel, mert nincs az a nő, akivel ugyanezt létre lehetne hozni. A köztünk kialakult kapcsolat überelhetetlen. Persze vigyáztunk rá, hogy életben maradjon a házasságunk.

Amikor repedés keletkezik egy házon, érdemes hamar kijavítani. Ha az a rés már 10 centis, nehezebb helyrehozni. Egy Rám szakadékot már kétségkívül alig lehet megmenteni. Az, aki elválik, biztosan azért teszi ezt, mert boldog akar lenni. Én pedig épp azért nem válok el, mert boldog akarok lenni. Amúgy borzasztóan jól néz ki a feleségem…

– Néha felmerül bennem, hogy ez az egész házasságosdi eleve főként annak való, aki hisz Istenben, vagy valamiféle nagyobb rendező elvben, aminek az ő házassága is a része. Mit gondolsz erről?
– Azt gondolom ennek kapcsán, hogy sok házasság azért megy tönkre, mert nem tudunk bocsánatot kérni. Nem kétséges, hogy ez nagyon nehéz. Főleg akkor, ha már 10 éve nem csináltál ilyet. Keresztényként könnyebb bocsánatot kérni, hiszen a saját hitéletünk kapcsán úgymond megszokjuk a bocsánatkérést, de a megbocsátást is. A jó házasság titka leginkább az, hogy ne rontsd el. Valamiért mindenki tudja, hogyan kell elrontani. Na, azt ne csináld!

Beszélgetőtárs: Gégény István

süti beállítások módosítása