Elvileg már senkit nem tartanak az osztrák határ melletti település nem éppen emberséges körülményeiről elhíresült zárt táborában. Gyakorlatilag de.
Jó ideje megírtuk, hogy a kormányzat kérdésünkre közölte: nincsenek már menekültek Körmenden. Hogy ez az állítás akkor igaz volt-e, nem tudjuk, elhittük, nem ellenőriztük személyesen - nem is nagyon tudtuk volna megtenni, ha még a Katolikus Karitász szeretetszolgálat vezetőjét sem engedik be, ha odamegy, csak hosszú procedúra után.
A nyugat.hu friss beszámolója szerint viszont jelenleg 6 menedékkérő tartózkodik a táborban, legalább 10 fős személyzetet tartanak fenn értük. Úgy, hogy bőven akad egyébként szabad kapacitás Vámosszabadiban és Kiskunhalason is, közölte a portállal Nagy Viktor ügyvéd.
– Álláspontom szerint a Körmendi Befogadó Állomáson az ügyfelek által tapasztalt elégtelen befogadási körülmények megfelelnek az embertelen és megalázó bánásmód fogalmának – fogalmazott a szakértő.
Vajon miért nem zárják be a körmendi tábort?
(Fotók: Kunhalmi Ágnes)